Galtier nem aggódik Messi visszatérése miatt

A szakember szerint nem lesz gond az argentin fogadtatásával.


A PSG vezetőedzője bízik benne, hogy a szurkolók szeretettel fogadják majd a világbajnokság után visszatérő Lionel Messit.

Miután Argentína a világbajnokság döntőjében legyőzte Franciaországot kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a Paris Saint-Germai szurkolói miként fogadják majd Lionel Messit, Christophe Galtier azonban nem aggódik.

"Január 3-án csatlakozik a csapathoz, és mi nagyon boldogan üdvözöljük majd. Ami a stadionban való fogadtatását illeti, nincs kétségem afelől, hogy jó lesz a szurkolóink részéről" - mondta Galtier egy sajtótájékoztatón.

A PSG vezetőedzője ezt követően arról is beszélt, hogy csalódott a Lens ellen elszenvedett 3-1-es vereség miatt.

"Megérdemeltük volna a győzelmet. Kaptunk két teljesen elkerülhető gólt. Beleestünk a csapdájukba, idegesek vagyunk, hogy bekaptuk ezt a két gólt.”

"A szezonban először láttam, hogy a csapat teljesen szervezetlen volt. Még mindig nem tudom, miért, de majd megbeszéljük az érintett játékosokkal” – fejtette ki.

Borítókép: Jean Catuffe/Getty Images

Videók