A sportigazgató megerősítette: Távozik Cavani, és Thiago Silva - FRISSÍTÉS

Thiago Silva nyolc, míg az uruguayi támadó hét év után hagyja el a francia fővárost.


A Paris Saint-Germain csapatkapitányának és klubrekorder gólszerzőjének, Thiago Silvának és Edinson Cavaninak a nyári távozását is megerősítette a párizsiak sportigazgatója, Leonardo.

A sportvezető a Le Journal du Dimanche lapnak megerősítette a korábbi sajtóértesüléseket, miszerint egyik játékosnak sem hosszabbítják meg hosszú távon a június végéig érvényes szerződését. Hozzátette: a brazil védőre és az uruguayi csatárra a félbeszakított Bajnokok Ligája-idény - egyelőre csak remélt - befejezésig számítanak.

Miután a Ligue 1 küzdelmeit már lezárták a koronavírus-járvány miatt, a PSG csak a BL-ben érdekelt. A gárda - az egyenes kieséses szakasz első felvonásán a Borussia Dortmundot búcsúztatva - már bejutott a BL-negyeddöntőbe, mielőtt a kupasorozat márciusban a pandémia miatt félbeszakadt. Az európai szövetség hivatalosan meg nem erősített tervei szerint a sorozat lezárására - négyes vagy akár nyolcas torna keretében - Lisszabonban kerülhet sor augusztusban.



Cavani és Silva is elhagyják a francia fővárost
Fotó: Aurelien Meunier/Getty Images

Thiago Silva nyolc év után távozik az együttestől, ahol több mint háromszáz mérkőzésen lépett pályára és hét bajnoki címet nyert. A védő még két évig akart játszani a PSG-ben, amelynek viszont más tervei voltak vele kapcsolatosan.

A 33 éves Cavani a PSG törtnetének legeredményesebb csatáraként 2013 óta 200 gólt szerzett 301 tétmeccsen, a fővárosi csapattal ötször nyert bajnokságot. A támadót az elmúlt hónapok során a sajtóhírekben több elitklubbal is összehozták - egyebek között az Atlético Madriddal, az FC Barcelonával és az Internazionaléval -, de egyikkel sem jutott dűlőre.

Leonardo Araújo a cikkben arról is beszélt, hogy a következő szezonban is Thomas Tuchel irányítja majd a csapatot. A német vezetőedző szerződése jövő nyárig szól, és a sorsa független az idei BL-szerepléstől.

"Jó munkát végez, jók az eredményeink. A hosszabbításon meg van időnk gondolkodni"
- nyilatkozta.

Tuchel munkáját Lőw Zsolt segíti a Paris Saint-Germainnél.


Borítókép:  Aurelien Meunier/Getty Images

 

 

Videók