Xavi figyelmeztet: nem térhetünk le az útról

A vereség ellenére menniük kell tovább.


Xavi Hernández próbálja nem tragikusan látni az Eintracht Frankfurttól kapott pofont.

A Barcelona az Eintracht Frankfurt elleni Európa-liga összecsapáson azzal a reménnyel lépett pályára, hogy három év kihagyás után elődöntőbe juthat egy rangos európai kupasorozatban. Álmaikat azonban gyorsan szertefoszlatta az Eintracht Frankfurt legénysége. A Barcelona ráadásul nemcsak a párharcot vesztette el, hanem fiatal játékosát, Pedrit is. A 19 éves labdarúgó az első félidőben szerzett combsérülést, és a legelső hírek szerint könnyen előfordulhat, hogy már nem léphet pályára ebben a szezonban.

A mérkőzést követően a katalánok vezetőedzője, Xavi Hernandez igyekezett nem túl nagy drámát csinálni a vereségből, és hangsúlyozta, az elkövetkezendő meccseikre kell koncentrálniuk.

„Nem tévedhetünk le arról az útról, amelyet követünk, és hinnünk kell abban, amit csinálunk. Játszottunk néhány nagyszerű meccset, de a vereség is része a futballnak” – mondta.

„Ha ez kudarc, és nem akarom ezt a szót használni, akkor többet fogunk tanulni a hibákból. Ez a vereség segít. hogy jobban higgyünk az elképzeléseinkben. Ez idő és türelem kérdése” – tette hozzá.

Forrás: football-espana.net

Borítókép: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

Videók