Laporta megszólalt az Eintracht Frankfurt szurkolóival kapcsolatban

Ez állt a vártnál nagyobb létszámú szurkolócsoport érkezésének hátterében.


Joan Laporta sajtótájékoztatón beszélt az Enitracht Franfurt elleni mérkőzésen kialakult helyzetről.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Barcelona hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett az Eintracht Frankfurttól, ezzel búcsúzott az Európa-ligától. A mérkőzést követően nemcsak a váratlan vereségről cikkeztek a lapok, hanem a Camp Nouban kialakult helyzetről is. A mérkőzésre ugyanis eredetileg 5000 vendégszurkolót vártak, ehelyett közel 30000 német drukker jelent meg a katalánok szentélyében. A kialakult helyzetről a mérkőzést követően a klub elnöke, Joan Laporta azt mondta, ez elfogadhatatlan szégyen, amit ki kell vizsgálni.
Néhány nappal a történtek után pedig sajtótájékoztatót tartott az eset kapcsán.

„Nem hibázott a klub, de ő volt a leginkább felelősebb” – mondta Laporta a Mundo Deportivo szerint.

„Szeretnék köszönetet mondani a tagoknak és a Barcelona szurkolóinak, akik részt vettek az Eintracht elleni meccsen, mivel húsvét volt. Szívből szeretném megköszönni nekik. De bocsánatot is kell kérnem tőlük, mert kellemetlenséget okozott nekik a német szurkolók tömeges jelenléte” -tette hozzá.

„A klub az UEFA által megkövetelt 5000-en kívül nem adott el jegyeket a németeknek. Több mint 27 201 vásárlási kérelmet kíséreltek meg Németországból, és a rendszer túlterhelt volt.”

„Nem hivatalos ügynökök, szervezett csoportok és szakemberek vettek részt a viszonteladásban. Az irányítási mechanizmusokat leküzdötték, melyek nem voltak hatékonyak”
– tette hozzá.

A Barcelona körüli hangulat gyorsan megváltozott az elmúlt hétem. A németek elleni meccsig, mindenki arról a csodáról beszélt, amit Xavi Hernández vitt véghez. A gránátvörös-kékek olyan csapatokat győztek le egymás után, mint a Real Madrid és a Sevilla, ám az Eintracht Frankfurttól váratlan vereséget szenvedtek, majd hazai pályán a Cádiz is megverte őket, így nagy küzdelem vár rájuk, ha liga legjobb négy klubja közt akarnak végezni.

Forrás. football-espana.net

Borítókép: fcbarcelona.com

Videók