Kondás: Otthon vesztettük el a továbbjutást

Kondás Elemér szerint a Debrecen halványan játszott az Európa- liga második selejtezőkörének visszavágóján, és megérdemelten esett ki a Torpedo Zsodzinóval szemben.


A debreceniek mestere a klub hivatalos honlapjának értékelt a kiesés után:

,,Sajnos mi az otthoni meccsen vesztettük el a továbbjutást, ahol rengeteg helyzetet kidolgoztunk" - kezdte az 52 esztendős szakember. - ,,A visszavágón ez másképpen alakult, ezúttal nagyon jól zárt az ellenfelünk, remekül védekezett, és nem tudtunk ziccert kialakítani.

Még több lövéssel kellett volna kísérleteznünk, a beadások sem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna. Egy gólt most is tudott lőni a fehérorosz csapat, míg mi egyet sem, így a Zsodzino megérdemelten jutott tovább."

A Lokival kapcsolatban további hír, hogy Alekszandar Jovanovicsnak vérömleny keletkezett az oldalában, Korhut Mihálynak a bordáját rúgták meg, Szakály Péter és Holman Dávid pedig vádlisérülést szenvedett - utóbbi két játékost le is kellett cserélni, és a vasárnapi, Vasas elleni bajnokit is valószínűleg ki kell hagyniuk.

Videók