Klopp: „Megérdemeltük, hogy kikapjunk”

A Liverpool menedzsere elég komoran nyilatkozott a legutóbbi mérkőzésüket követően.


A Liverpool a legutóbbi Európa Liga mérkőzésén, a Toulouse csapata ellen lépett pályára, és nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedtek.

"Megérdemelten kaptunk ki, mert nagyjából minden fontosabb momentumot, csatát megnyertek" - mondta Jürgen Klopp a Liverpool Toulouse elleni 3-2-es vereségét követően.

"Túl sok olyan helyzetünk volt, amikor meg kellett volna szereznünk a labdát, de nem tettük. Ráadásul legalább kétszer könnyedén el is adtuk a labdát, amiből egyik alkalommal gól is született, a másikban nem vagyok biztos, hogy szabályos vagy érvénytelenített gól volt. A harmadik gólnál kaptunk egy kontratámadást, az utolsó sorunk pedig túl mélyen volt. Védekezésben egyszerűen nem voltunk elég jók” – értékelte a mérkőzésüket Klopp.

"Amikor három gólt kapunk, akkor sok gólt kell szereznünk ahhoz, hogy még mindig meg tudjuk nyerni a meccset, és nyilvánvalóan ez majdnem sikerült, és kis híján pontot szereztünk. Ettől nem lett volna jobb a meccs, de a tabellán jobb helyzetben állnánk. Viszont most már ez van, úgyhogy el kell fogadnunk a vereséget, amit ahogy mondtam, megérdemeltünk” – zárta gondolatait a Liverpool menedzsere.

A Liverpool csalódást keltő teljesítménye és veresége azt jelenti, hogy még nem biztosította helyét az Európa Liga egyeneses kieséses szakaszában.

 

Borítókép: Justin Setterfield/Getty Images

Videók