Európa Liga: fejben már a döntőre készül a Juventus - előzetes

A négy párharc közül egyedüliként a Sevilla-Porto tűnik nyitottnak a csütörtöki visszavágók előtt a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjében.


A sorozat legesélyesebb gárdájának tartott, olasz bajnoki éllovas Juventus, illetve a portugál listavezető Benfica már idegenben egygólos előnyt szerzett az Olympique Lyon és az AZ Alkmaar ellen, így ennek a két csapatnak már az is elég, ha saját közönsége előtt nem szenved vereséget.

A torinóiak esetleges bukása hatalmas meglepetés lenne, mivel az egész idényben veretlenek hazai pályán. Antonio Conte, a Juventus vezetőedzője kijelentette, szeretnék megnyerni az Európa Ligát, ami már csak azért is érthető, mivel a finálét május 14-én éppen a Zebrák stadionjában rendezik.

A portugál és az olasz gárdához hasonlóan a svájci bajnokságban élen álló Basel is kényelmes helyzetből várja a második felvonást, ugyanis háromgólos előny birtokában utazik Valenciába.

A bázeli együttesnek plusz motivációt jelenthet, hogy ha tavalyhoz hasonlóan idén is bejut az EL elődöntőjébe, akkor a svájci nemzet vélhetően feljön a 12. helyre az európai szövetség (UEFA) ranglistáján, ez pedig 2015-től automatikus Bajnokok Ligája-indulást jelentene az ország mindenkori bajnokának.

A negyedik párharcban a Porto 1-0-ás előnyt szerzett a sevillai visszavágóra. A spanyol alakulat trénere, Unai Emery úgy vélte, együttese készen áll az összecsapásra, de a Porto egy olyan rivális, amely mindig megnehezíti az ellenfelek dolgát, így rendkívül nehéz 90 percre számít.

Az elődöntő sorsolását pénteken tartják az európai szövetség svájci központjában, Nyonban.

Videók