Először kapott ki a szezonban hazai pályán a Liverpool és került piszok nehéz helyzetbe az El-ben

Az Atalanta 3-0-ra győzött a Liverpool ellen idegenben a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén.


A Liverpool az egész 2023/24-es idényben nem talált legyőzőre az Anfielden 2024. április 11-ig, azonban ezen a napon - némileg váratlanul - az olasz Atalanta nem akármilyen verést mért Jürgen Klopp együttesére. A 38. percben Scamacca góljával került előnybe a vendég együttes, az olasz a 60.-ban pedig saját maga és csapata góljainak számát is megduplázta. A hajrában nagy lehetősége volt az angol gárdának a szépítésre, de Szalah gólját les miatt nem adta meg a játékvezető. A bergámói legénység pedig büntett, Pasalic találatával lett 0-3, amellyel hatalmas lépést tett Gian Piero Gasperini együttese az Európa-liga elődöntője felé.

Szoboszlai Dominik csereként kapott csak lehetőséget, a 46. percben Curtis Jones helyére érkezett, de ő sem tudott változást hozni a csapat játékába. Fel van adva a lecke a Poolnak, amely dolgozott már le korábban hasonló hátrányt, de Olaszországban piszok nehéz lesz négyet rúgni az Atalantának. 

Az olasz párharcon, az AC Milan és az AS Roma csatáján Daniele de Rossi Rómája 1-0-ra nyert Mancini góljának köszönhetően. A Benfica-Marseille meccs sem dőlt el még, a portugálok 2-1-re diadalmaskodtak hazai környezteben, míg  az ebben a szezonban még mindig veretlen és triplázásra hajtó Bayer Leverkusen csak a hajrában tudta megnyerni hazai mérkőzését a West Hammel szemben. A több mint 30 lövés a 83. percben érett be, majd a 91.-ben még egyszer eredményes volt Xabi Alonso csapata, amely így 2-0-ra győzött. A visszavágókat egy hét múlva rendezik.

 

Európa-liga, negyeddöntő, első mérkőzések:

Liverpool (angol)-Atalanta (olasz) 0-3 (0-1)
Gól: Scamacca (38., 61.), Pasalic (83.)

AC Milan (olasz)-AS Roma (olasz) 0-1 (0-1)
Gól: Mancini (17.)

Benfica (portugál)-Olympique Marseille (francia) 2-1 (1-0)
Gól: Rafa Silva (16.), Di Maria (52.), illetve Aubameyang (67.)

Bayer Leverkusen (német)-West Ham United (angol) 2-0 (0-0)
Gól: Hofmann (83.), Boniface (91.)

(Borítókép: Facebook / Liverpool FC)

Videók