Csercseszov: jövőre a BL nyolcaddöntője a cél

A Ferencváros vezetőedzője már előre tekint.


Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző büszke a Ferencváros által megtett útra, amely a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjéig vezetett, jövőre pedig a Bajnokok Ligájában szeretné legalább ilyen messzire vezetni a csapatot.

"Először is büszkének kell lennünk arra az útra, melyet megtettünk, mert ez egy hosszú menetelés volt. Ez volt a 16. meccsünk a nemzetközi porondon. Európába visszahoztuk a magyar futballt, a szurkolóink pedig ismét megmutatták, hogy ők a legjobbak Európában, ez a legfontosabb" - értékelte az MTI kérésére a nemzetközi kupaszereplést az orosz szakember.

"Most az elemzésen a sor. Az én munkám az, hogy jövőre ne az Európa-ligában, hanem a Bajnokok Ligájában jussunk el a nyolcaddöntőig".

Csercseszov szerint az ilyen párharcok megnyeréséhez a Ferencvárosnak minden területen előre kell lépnie egyénileg és csapat szinten is, de a legfontosabbnak azt tartotta, hogy a játékosai egészségesek legyenek. Ezzel arra utalt, hogy öten sérülés miatt nem álltak a rendelkezésére a Bayer Leverkusen ellen, ráadásul Henry Wingo is korán kidőlt a visszavágón.

"Korábban Vécsei, vagy éppen Tokmac is csereként tudott eredményes lenni és sokat lendíteni a csapat játékán, de ezúttal hat játékosunk hiányzott, így nem lehetett érdemben belenyúlni a meccsbe, hogy megváltoztassuk annak menetét" - fogalmazott a magyar bajnok mestere, aki a találkozó kapcsán azt mondta, a korán bekapott gól ellenére nem dőlt el a párharc, mert utána voltak helyzetei és kapufája is az FTC-nek, de ezúttal a jobb eredmény eléréséhez hiányzott egy kis szerencse és a hatékonyság a befejezéseknél.

Kollégája, Xabi Alonso arról beszélt az újabb 2-0-s siker után, hogy elégedett az eredménnyel, de az első, nagyon korai gól sokat segített a csapatának.

"Az első félidőben volt tíz perc, amikor passzívak voltunk védekezésben, ebből voltak helyzetei az ellenfélnek. A szünetben azt kértem, ne engedjük vissza a meccsbe a Ferencvárost, mert egy gól teljesen megváltoztathatja a találkozó lefolyását" - mondta a játékosként a spanyol válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok tréner, aki a folytatásban jobb helyzetkihasználást remél a csapatától.

A döntő kapcsán úgy fogalmazott, egyelőre nem szeretne róla beszélni, azt ki kell érdemelni, hogy ide visszatérhessenek, annak viszont örül, hogy megvan a lehetőségük rá.

"Lenyűgöző ez a stadion, a pálya pedig egészen kiváló minőségű, jó lenne ide visszatérni" - összegzett Xabi Alonso, aki együttese legjobbjának az első gólt szerző Moussa Diabyt tartotta.

A második számú európai kupasorozat negyed- és elődöntőjének sorsolását pénteken 13 órától tartják, míg a finálét május 31-én éppen a Puskás Arénában rendezik.

Borítókép: MTI/Illyés Tibor

Videók