Allisont nem lepte meg az Atalanta

Az Európa-liga visszavágó előtt elmondta mi kell a Liverpool győzelméhez


 „Az Atalanta mindig is kemény dió volt." – nyilatkozott a Liverpool kapusa, aki sérülése után a hétvén a PL-ben már visszatért, azonban most már győztes meccsen lépne a pályára.

Az Atalanta ellen játszani olyan, mintha emberelőnyben lennének. Ellenük kiemelkedő teljesítmény kell futásban. Ha ezt nem teszi meg egy csapat, akkor értelmetlen kimenni a pályára. Mi pedig rossz teljesítményt produkáltunk.”

A Liverpool az Atalantától elszenvedett 3-0-s vereséget követően próbál majd meg csodát tenni a bergamói Gewiss Stadionban csütörtökön este. 

„Javítanunk kell a teljesítményünkön, de ha pontosabban fogalmazok, akkor azt kell jobban csinálnunk, hogy a kapu előtt pontosabbak vagyunk. Nagyon bízom a csatáraiinkban és a védőimben, mert ismerem a csapat minőségét. Ha csapatként támadunk és védekezünk, akkor visszatérhetünk a nyerő meccsekhez. Együtt kell harcolnunk a labdákért, réseket zárni, párharcokat nyerni, lövéseket blokkolni. Ezt csapatként kell megtennünk. Ez az alap a számunkra.„

(Fotó: football-italia.net)

Videók