A változás állandósága: megint megvariálják az Európa-Ligát
15 éve még UEFA-Kupának hívták, majd lett belőle Európa-Liga, bővült a mezőnye, majd 2021-től leszűkítették. Szurkoló legyen a talpán, aki pontosan tudja követni ennek a sorozatnak az aktuális lebonyolítását. Ám alighogy megszoktuk volna a mostanit, megint osztott és szorzott a labdarúgó szövetség, jövőre más szisztéma szerint képzelik el a ligát.
NŐ a létszám
32 helyett 36 csapat vesz majd részt a főtáblán 2024 őszétől. Nézzük, hogyan tevődik össze a mezőny:
- az előző szezon Konferencia Ligájának győztese
- az UEFA ötéves rangsorában az elsőtől az ötödik helyig rangsorolt bajnokságok mindegyikéből két-két klub
- egy-egy klub az UEFA ötéves rangsorának hatodik és hetedik helyezett ligáiból
- öt olyan klub, amely nem jutott be a Bajnokok Ligája rájátszásába.
- hat klub, amely nem tudta magát a Bajnokok Ligájába a bajnoki úton kvalifikálni
- tizenkét klub az Európa Liga selejtezőköréből
CSOPORTKÖR helyett ligarendszer, csavarral
A 36 indulót nem bontják szét különféle csoportokra, hanem mindenkinek sorsolnak 8 ellenfelet, tehát a csapatokra négy-négy idegenbeli és hazai meccs vár. A résztvevőket erősségi sorrend szerint négy kalapba osztják, innen kapják majd az ellenfeleiket, arányosan. (Tehát a 9 legjobb gárda az elsőbe kerül és így tovább…)
A győzelemért három, a döntetlenért egy pont jár. A korábbi „három különböző ellenfél – hat meccs” változat helyébe tehát „nyolc különböző ellenfél – nyolc meccs” lép.
EGYENES KIESÉS, sorsolás nélkül
A bajnoki szakasz után a legjobb nyolc csapat közvetlenül a 16 közé jut. A 9. és a 16. hely között záró gárdák oda-visszavágós rájátszásban – kezdetben idegenben – a 17-24. helyezett együttesekkel mérkőznek meg a másik nyolc pozícióért. A 25-36. helyezettek kiesnek, nem kerülnek át a Konferencialigába.
A 16 között a rájátszás győztesei találkoznak a nyolc legjobbal. További sorsolás már nem szükséges, a párok előre le vannak osztva: a bajnoki szakaszt túlélő 24 csapat mindegyike két tabellaszomszédja alkot egy párt – azaz a tabella első csapata a másodikkal, a harmadik a negyedikkel, és így tovább.
Ezeket a párokat aztán elosztják úgy, hogy az első és a második helyezett leghamarabb a döntőben találkozhasson csak egymással.
A finálét leszámítva minden meccs oda-visszavágós, a kieséses részben már találkozhat egymással azonos országbeli.
EXKLUZÍV hét
A meccsszám nő, ezáltal a liga ideje is kitolódik, a bajnoki szakasz szeptembertől januárig tart majd. A hagyományos meccsnap csütörtök lesz, de az UEFA tart úgynevezett exkluzív heteket, amikor a másik két nemzetközi versenysorozat szünetel. Ilyen alkalmakkor szerdán rendezik a mérkőzéseket.
A BL és az EL mellett a Konferencialiga is változik, de jóval kevesebb mértékben: kikerül a nevéből az „Európa” elem.
Borítókép: Seb Daly – Sportsfile/UEFA via Getty Images