Újra társaival edzett az Ajax kapusa

Andre Onanát doppingvétség miatt tiltották el.


Újra társaival edzhetett Andre Onana, az Ajax Amsterdam kameruni labdarúgója, akinek jövő csütörtökön jár le a doppingvétség miatt kapott eltiltása.

A holland klub közleményében Erik ten Hag edző kifejtette: a kapus jó fizikai állapotban van, köszönhetően annak, hogy szeptember elejétől már az egyesület kötelékében tréningezett. Hozzátette: az Ajax számára fontos, hogy minőségi és bő játékoskerete legyen, és ebben helye van a kameruni futballistának is.

Onanát február elején - visszamenőleges hatállyal - egy évre tiltotta el az európai szövetség (UEFA), mert egy tavaly októberi doppingellenőrzés során szervezetében a tiltott szerek közé tartozó lasimacot mutatták ki. Később a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kilenc hónapra mérsékelte a büntetését.

A kapus eltiltását megelőzően stabil kezdőjátékosnak számított a holland csapatban, amelyben az elmúlt hónapokban rutinos cseréje, a 39 esztendős Maarten Stekelenburg helyettesítette. Utóbbit azonban szeptemberben műteni kellett, és a most zajló idényben már nem is számíthatnak a játékára.

Az Ajax tíz fordulót követően négypontos előnnyel vezeti a holland bajnokságot, a Bajnokok Ligájában pedig a Dortmund, Sporting, Besiktas hármast megelőzve pontveszteség nélkül, 11-1-es gólkülönbséggel áll a C csoport első helyén.

Borítókép: Facebook.com/ Andre Onana 

Videók