"Új kihívásra vágyom, fejlődni szeretnék játékosként" - David Alaba

Az osztrák válogatott játékos 13 év után elhagyja a Bayern München csapatát.


David Alaba az idény végén, amikor lejár a szerződése, 13 év után elhagyja a Bayern München labdarúgócsapatát.

"Új kihívásra vágyom, fejlődni szeretnék játékosként" - fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján a védelemben és a középpályán is bevethető futballista, aki azt nem közölte, hol folytatja pályafutását. Sajtóinformációk szerint már megegyezett a Real Madriddal, ahol négyéves szerződést kap.

Az osztrák válogatott játékos a friss klubvilágbajnok bajor együttessel többek között kilenc bajnoki címet, hat kupagyőzelmet és két Bajnokok Ligája-diadalt ünnepelhetett.

A 28 éves Alaba 2008-ban igazolt a Bayernhez, melynek színeiben 415 mérkőzést játszott.

A jelenlegi szezonban is meghatározó játékos, ugyanis két kivételtől eltekintve valamennyi bajnoki találkozón kezdőként lépett pályára.

A klub és Alaba között novemberben szakadtak meg a tárgyalások a hosszabbítást illetően.

Borítókép: Sven Hoppe/picture alliance via Getty Images

Videók