Távozik a kínai labdarúgó-válogatott kapitánya

A háttérben a válogatott vártnál rosszabb szereplése áll.


Lemondott posztjáról Li Tie, a kínai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, a helyét Li Hsziao-peng foglalja el.

Az Everton korábbi középpályása, aki Marcello Lippi két évvel ezelőtti távozása után vette át a csapat irányítását, komoly kritikák kereszttüzébe került az utóbbi időszakban, mivel a válogatott eddig várakozáson alul teljesített a világbajnoki selejtezőkön. Csoportjában jelenleg csupán ötödik, a jövő évi katari vb-re pedig az első kettő jut csak ki, a harmadik pedig pótselejtezőn szerepelhet.

A nemzeti együttes hátránya négy fordulóval a vége előtt hat pont a harmadik ausztrálokkal és hét a második japánokkal szemben. A kvalifikációs sorozat január végén folytatódik, a kínai gárda Japánban lép pályára.

Li Tie lemondását a kínai szövetség pénteken jelentette be, s egyúttal az utódját, Li Hsziao-penget is megnevezte.

Borítókép: VCG/VCG via Getty Images

Videók