Rooney így könyörgött Xavinak a 2011-es BL-döntőben

Kemény szavak ezek a legendás játékos szájából.


Wayne Rooney kegyelemért könyörgött a Bajnokok Ligája 2011-es döntőjében, amikor a Barcelona szinte leigázta a Manchester United csapatát.

A katalánok a Wembley-ben 3-1-es győzelmet arattak a vörös ördögök felett, ezzel elhódítva a Bajnokok Ligája-trófeát. Ez a meccs alighanem csúcspontja volt Guardiola Barcelonában töltött éveinek.
A Pedro, Lionel Messi, David Villa hármas által mutatott játék még az ellenfelet irányító Sir Alex Fergusont is lenyűgözte. A skót menedzser a mérkőzés után beismerte, még soha senki nem tudta így kiszorítani őket a játékból, mint a katalán alakulat.

„Senki nem vert még meg minket ennyire, megérdemlik a győzelmet” – mondta a BBC-nek.

„Nagyon jól fociznak, és élvezik a saját játékukat. A passzaikkal elbűvölnek téged, így lehetetlen átvenni az irányítást Messitől. A legjobb csapat, amivel edzői karrierrem során találkoztam” - tette hozzá.

 


Hasonló gondolatok járhattak Wayne Rooney fejében is. Az angol válogatott egykori játékosa az első félidő vége előtt még egyenlíteni tudott, nem sokkal később azonban már Xavinak könyörgött.

„Elég volt! Nyertél! Kérlek hagyd abba a játékot!” – hangzott el Rooney szájából.

 

Ezt Sergio Busquets árulta el egy a The Guardian-nek adott interjújában.
 

Borítókép: John Peters/Manchester United via Getty Images

Forrás: sportbible.com

 

Videók