Rivaldo nagyon nem ért egyet Ronaldóval

Az egykori játékos is elmondta a véleményét a szövetségi kapitányi poszttal kapcsolatosan.


Jelenleg sokan találgatják, hogy ki veheti át Tite helyét a brazil válogatott élén. Az egykori játékos, Ronaldo Nazario nemrég elárulta, ő kit látna szívesen a poszton, honfitársa, Rivaldo azonban nem ért egyet vele.

A Bracelona és az AC Milan korábbi játékosa a közösségi oldalán fejtette ki, nem szeretné, hogy külföldi edzőt alkalmazzanak szövetségi kapitányként.

„Nem értek egyet. Úgy gondolom, tiszteletlenség lenne a brazil edzőkkel szemben, ha fontolóra vennék, hogy külföldi edzőt szerződtessenek a csapatunkhoz" - nyilatkozta Rivaldo.

„Úgy gondolom, hogy vannak olyan edzőink, akik jelenleg képesek átvenni a brazil csapat irányítását, és jó munkát végeznek. Ilyen például Rogerio Ceni, Fernando Diniz, Cuca, Renato Gaucho és Dorival Jr. "


A volt brazil válogatott játékos azt is kijelentette, hogy külföldi edző behozatala nem garantálja a jövőbeni sikereket.

„A külföldi edző bevonása nem jelenti azt, hogy világbajnokok leszünk. Főleg azért, mert ha ez biztos lenne, szerintem egy külföldi edző szeretne a saját hazájával világbajnok lenni, ezzel boldoggá téve a nemzetét. A csapatának nagyobb szüksége van rá, mint Brazíliának, mert csak mi vagyunk ötszörös bajnokok.”

„Kétségtelenül a külföldiek is nagyon jó edzők, de a Selecao a miénk, a nemzeté, és olyannak kell irányítania, akinek brazil vér folyik az ereiben.”

„A legfontosabbak a játékosok. Segítenünk kell őket, bátorítanunk és önbizalmat kell adnunk nekik… mert jó úton van ez a generáció. A világbajnokság egy rövid verseny, és az apró részleteken múlik, hogy nyersz vagy veszítesz, és ez mindig így lesz minden csapatnál, bármilyen edzővel. Ez csak az én szerény véleményem” - zárta gondolatmenetét.

 

Borítókép: Buda Mendes/Getty Images

Videók