Neymar és Gabriel Jesus közös tetoválásának különleges története van

Ezért döntöttek mind a ketten a motívum mellett.


Neymarnak és Gabriel Jesusnak egymáshoz illő tetoválása van, amely a gyerekkori álmukat ábrázolja.

A két brazil játékos számos sikert ért el közösen, de a győzelmek ellenére sosem felejtik el azt, hogy honnan érkeztek. Utóbbit szimbolizálja a közös tetoválásuk is. Neymar a bal vádlijára, míg Jesus az alkarjára varratott fel egy ábrát, amin egy fiatal fiú látható a favelában, brazil sapkával, hóna alatt egy focilabdával, amint felnéz a házakra, és arról álmodik, hogy egyszer naggyá válik majd.

Jesus, kezdetben csak rajongója volt Neymarnak, majd később a csapattársává és barátjává is vált. A két játékos közül először Neymar készítette el a tetoválást, amivel inspirálta Jesust is.

„Amikor aranyérmet nyertünk, az hihetetlen pillanat volt számunkra és az ország számára is” – mondta Jesus a The Players' Tribune-nek 2017-ben.

„A torna előtt Neymar tetoválást készíttetett, és engem is megihletett, hogy csináljak egy hasonlót, mert tényleg mindent elmond egy képen.”

"Ez egy kisgyerek, egy domb alján áll, és felnéz a favelákra. Csak egy focilabdát tart a hóna alatt, és álmodik. Nem csak én vagyok ezzel így, és nem csak Neymar. Sok brazilról van szó. És ezt jelentette számunkra az arany megszerzése”
– fejtette ki.

Forrás és borítókép: sportbible.com

Videók