Még 3 hely kiadó a Nemzetek Ligája négyes döntőjére

A francia válogatott már ott van, a németeknek és az olaszoknak is nagyon jók az esélyeik.


Az utolsó forduló előtt még három hely kiadó a Nemzetek Ligája négyes döntőjére, amelyben az élvonalat jelentő A divízió négy csoportgyőztese szerepelhet majd 2021 őszén.

Öt kör után egyedül a világbajnok franciák biztosították részvételüket, hozzájuk csatlakozik kedden és szerdán további három válogatott.

A legkönnyebb helyzetben a vb-bronzérmes belgák vannak, akiknek hazai pályán elég egy döntetlen az őket üldöző dánok ellen, ha kikapnak, akkor viszont a skandinávok lesznek tagjai a végjátéknak. A négyesében ugyancsak éllovas németeknek szintén elég egy pontot szerezniük a pozíciójuk megtartásához, csakhogy nekik ezt Sevillában kell elérniük, ellenkező esetben a spanyolok jutnak tovább a csoportból.

Az olaszok is jó helyzetből várják az utolsó kört, mert saját kezükben a sorsuk. Ha nyernek a már kiesett bosnyákok vendégeként, mindenképpen élen végeznek, de döntetlennel is, amennyiben a hollandok nem győznek Lengyelországban. Sőt, akár vereséggel is listavezető marad a Squadra Azzurra, ha a kvartett másik találkozója pontosztozkodással zárul.

A hollandoknak az olaszok pontvesztése mellett győzniük kell az előzéshez. Halvány esélye még a lengyeleknek is van az első helyre: a három pont begyűjtése mellett az olaszok vereségére lenne szükségük.

A másodosztály kiegyenlítettségét jól mutatja, hogy a négy csoport egyikében sem dőlt még el a feljutás és a kiesés.
Az NL 2020/21-es idényéből két pótselejtezős helyet osztanak ki a következő vb-re, de hogy melyik két válogatotté lesz, az csak az európai vb-selejtezők 2021 novemberi zárása után derül ki. Ezt a két helyet ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes kapja meg, amely a vb-selejtezők során nem végez az automatikus kijutást jelentő első, vagy a pótselejtezőt eredményező második helyen.

A legjobbakat felvonultató A és a másodosztályt jelentő B divízió négy csoportjának utolsó helyezettjei kiesnek. Fordítva pedig, a B és a harmadosztályú C divízió négy-négy csoportgyőztese feljut. A C divízió négy csoportutolsója rájátszást vív a bennmaradásért, a két vesztes esik ki a D divízióba, ahonnan a két csoportgyőztes kerül a helyükre.

Az Eb halasztása miatt az élvonal négy csoportelsőjének minitornáját, amely a végső győztesről dönt, csak jövő ősszel rendezik meg.

Nemzetek Ligája, 6. (utolsó) forduló:
A divízió:


1. csoport (szerda):
Bosznia-Hercegovina - Olaszország, Szarajevó 20.45
Lengyelország-Hollandia, Chorzów
Az állás: 1. Olaszország 9 pont, 2. Hollandia 8, 3. Lengyelország 7, 4. (és kiesett) Bosznia-Hercegovina 2

2. csoport (szerda):

Anglia-Izland, London 20.45
Belgium-Dánia, Leuven 20.45

Az állás: 1. Belgium 12 pont, 2. Dánia 10, 3. Anglia 7, 4. (és kiesett) Izland 0

3. csoport (kedd):

Horvátország-Portugália, Split 20.45
Franciaország-Svédország, Saint-Denis 20.45

Az állás: 1. (és négyes döntőbe jutott) Franciaország 13 pont, 2. Portugália 10, 3. Horvátország 3 (7-13), 4. Svédország 3 (3-9)

4. csoport (kedd):

Spanyolország-Németország, Sevilla 20.45
Svájc-Ukrajna, Luzern 20.45

Az állás: 1. Németország 9 pont, 2. Spanyolország 8, 3. Ukrajna 6, 4. Svájc 3

B divízió:

1. csoport (szerda):
Észak-Írország - Románia, Belfast 20.45
Ausztria-Norvégia, Bécs 20.45

Az állás: 1. Ausztria 12 pont/5 mérkőzés, 2. Norvégia 9/4, 3. Románia 4/4, 4. Észak-Írország 1/5

2. csoport (szerda):

Izrael-Skócia, Netanya 20.45
Csehország-Szlovákia, Plzen 20.45

Az állás: 1. Skócia 10 pont, 2. Csehország 9, 3. Izrael 5, 4. Szlovákia 4

3. csoport (szerda):

MAGYARORSZÁG-Törökország, Puskás Aréna 20.45 (+Fotó)
Szerbia-Oroszország, Belgrád 20.45

Az állás: 1. Oroszország 8 pont, 2. Magyarország 8, 3. Törökország 6, 4. Szerbia 3

4. csoport (szerda):

Írország-Bulgária, Dublin 20.45
Wales-Finnország, Cardiff 20.45

Az állás: 1. Wales 13 pont, 2. Finnország 12, 3. Írország 2, 4. Bulgária 1

C divízió:

1. csoport (kedd):

Luxemburg-Azerbajdzsán, Luxembourg 20.45
Montenegró-Ciprus, Podgorica 20.45

Az állás: 1. Montenegró 10 pont, 2. Luxemburg 9, 3. Azerbajdzsán 5, 4. Ciprus 4

2. csoport (szerda):

Örményország - Észak-Macedónia, Nicosia 18.00
Georgia-Észtország, Tbiliszi 18.00

Az állás: 1. Észak-Macedónia 9 pont, 2. Örményország 8, 3. Georgia 6, 4. (és osztályozós) Észtország 2

3. csoport (szerda):

Koszovó-Moldova, Pristina 20.45
Görögország-Szlovénia, Athén 20.45

Az állás: 1. Szlovénia 13 pont, 2. Görögország 11, 3. Koszovó 2, 4. Moldova 1

4. csoport (szerda):

Kazahsztán-Litvánia, Almati 16.00
Albánia-Fehéroroszország, Tirana 16.00

Az állás: 1. Fehéroroszország 10 pont, 2. Albánia 8, 3. Litvánia 5, 4. Kazahsztán 4

D divízió:

1. csoport (kedd):

Málta - Feröer-szigetek, Ta'Qali 20.45
Andorra-Lettország, Andorra la Vella 20.45

Az állás: 1. Feröer-szigetek 11 pont, 2. Málta 8, 3. Lettország 4, 4. Andorra 2

2. csoport (kedd):

Gibraltár-Liechtenstein, Gibraltár 20.45

Az állás: 1. Gibraltár 7 pont/3 mérkőzés, 2. Liechtenstein 4/3, 3. San Marino 2/4

Borítókép:  Matthias Hangst/Getty Images

Videók