Már áprilisban visszatérhetnek a lelátóra a nézők Hollandiában
A nézők már ebben a hónapban visszatérhetnek a lelátóra a Holland Labdarúgó Szövetség (KNVB) keddi közlése szerint.
A KNVB arról számolt be, hogy az élvonalbeli és a másodosztályú bajnokság április 23-25. között esedékes fordulójában korlátozott számú szurkoló már jelen lehet, de hogy pontosan mennyi, azt a helyi hatóságok döntik el.
"Szoros kapcsolatban vagyunk a kormánnyal, hogy a közönség visszatérhessen a stadionokba. Igyekszünk felgyorsítani a folyamatot, amennyire lehetséges. Ez egy nagyon fontos lépés" – közölte a KNVB.
A szabályok szerint a drukkereknek 24 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszttel kell rendelkezniük, a stadionban pedig legalább másfél méteres távolságot kell tartaniuk társaiktól.
Az első tervek szerint az ominózus hétvége slágermérkőzését, az Ajax Amsterdam és az AZ Alkmaar rangadóját 7500 érdeklődő tekintheti meg a helyszínen, míg a Feyenoord 6500 szurkoló előtt fogadhatja a Vitesse együttesét.
Hollandiában március 27-én kísérleti jelleggel 5000 néző előtt rendezték meg a lettek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzést. A holland szövetség és kormány közös kísérletében azt próbálták modellezni a koronavírus-járvány szempontjából, hogy hány kontakthelyzet adódik egy ilyen eseményen.
Borítókép: Niels Wenstedt/BSR Agency/Getty Images