Elképesztő bírói bakik tarkították a Mali-Tunézia találkozót

Botrányba fulladt a mérkőzés.


Mali válogatottja egygólos mérkőzésen nyert Tunézia csapata ellen a labdarúgó Afrika Kupa F csoportjának szerdai nyitófordulójában.

Aissa Laidouni, a Ferencváros tunéziai középpályása kezdőként lépett pályára, és a 67. percben lecserélték.

A találkozó szürreális befejezést hozott, Janny Sikazwe játékvezető - aki a 2018-as oroszországi világbajnokságon is tevékenykedett - ugyanis a 85. percben le akarta fújni a mérkőzést, vélhetően rosszul mért az órája. Ezt követően a játék újraindult, a zambiai bíró pedig nem sokkal később kiállított egy mali futballistát. A VAR jelezte neki, hogy nézze vissza az esetet, ő azonban ennek a lehetőségét elutasította. Sikazwe végül így is idő előtt, 20 másodperccel korábban lefújta a mérkőzést, annak ellenére, hogy több VAR-vizsgálat, kiállítás és ivószünet is megszakította a találkozót.

A tunéziaiak tiltakoztak, a bíró védőőrizetben hagyta el a pályát, majd már a mérkőzés utáni sajtótájékoztatók zajlottak, amikor a szervezők jelezték, folytatni kell az összecsapást. A pályára végül csak a mali játékosok tértek vissza, így a meccset újfent lefújták.


Janny Sikazwét 2018-ban eltiltották a játékvezetéstől, mert a gyanú szerint elcsalt egy afrikai Bajnokok Ligája-összecsapást.

Az eset miatt csúszott a program, így a Mauritánia-Gambia találkozó csak 17.45-kor kezdődött.

Mali története során 12. alkalommal szerepel a kontinensviadalon, nyitómérkőzéseit tekintve továbbra is veretlen, immár hét győzelem és öt döntetlen a mérlege.

 

Afrikai Nemzetek Kupája, Kamerun:

F csoport, 1. forduló:
Mali-Tunézia 1-0 (0-0)
gól: Koné (48., 11-esből)
piros lap: E. Touré (87., Mali)

később:
Mauritánia-Gambia, Limbe 17.45
E csoport, 1. forduló:
Egyenlítői-Guinea - Elefántcsontpart, Douala 20.00

Borítókép: James Williamson - AMA/Getty Images

Videók