Brazil győztese lesz a Libertadores Kupának

A döntőben a Santos és a Palmerias néz majd farkasszemet egymással.


Biztosan brazil győztese lesz a labdarúgó Libertadores Kupának, miután a Palmeiras után a Santos jutott be a fináléba.

A legrangosabb dél-amerikai klubsorozat elődöntőjében a Sao Pauló-i együttes szerdán az argentin Boca Juniorst látta vendégül és a múlt heti, idegenbeli 0-0-s döntetlen után hazai pályán simán, 3-0-ra győzött.

A házigazda az első percben kapufát lőtt, a 16. percben pedig megszerezte a vezetést Diego Pituca révén, majd a második félidő elején eldöntötte a meccset: a 49. percben a venezuelai Jefferson Stoledo, két perccel később pedig Lucas Braga is betalált.

Az argentin gárda addig is gyengén játszott, aztán az 56. percben Frank Fabra kiállításával minimális esélyét is elveszítette a "feltámadásra".

A riói Maracana Stadionban január 30-án, zárt kapuk mögött sorra kerülő döntő a Santosnak és a szintén argentin River Plate-et búcsúztató Palmeirasnak is az ötödik fináléja lesz a sorozatban. Pelé és Neymar egykori csapata, a Santos eddig háromszor diadalmaskodott, legutóbb 2011-ben éppen Neymar vezérletével, a Palmeiras viszont csupán egyszer, 1999-ben győzött.

A sorozat küzdelmeit márciusban, a csoportszakaszban felfüggesztették, majd szeptemberben folytatódtak.

Borítókép: Facebook.com/ClubSantos

Videók