Az UEFA döntött, a Tottenham kiesett

A Stade Rennais-nek adták a három pontot.


A francia Stade Rennais FC kapta a Tottenham Hotspur ellen elmaradt mérkőzés három pontját a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének utolsó fordulójában.

A találkozót azért nem lehetett megrendezni december 9-én, mert az angol csapat játékoskeretéből és szakmai stábjából 13-an megfertőződtek a koronavírussal. Az európai szövetség (UEFA) két nappal később azt közölte, hogy a felek bevonásával megpróbáltak új időpontot találni a meccsnek, de nem sikerült olyan megoldásra jutniuk, amely mindkét klubnak megfelelt volna, ezért az ellenőrzési, etikai és fegyelmi bizottság a versenyszabályzattal összhangban dönt a találkozó sorsáról.

Az UEFA hétfőn jelentette be, hogy az elmaradt mérkőzés három pontját 3-0-s gólkülönbséggel a Rennes kapta, ami azt jelenti, hogy a nyolcaddöntős franciák mögött a holland Vitesse végzett a G csoport második helyén, ezzel továbbjutott, és a nyolcaddöntőbe jutásért az osztrák Rapid Wiennel találkozik.

A Tottenham harmadik lett és kiesett.

A G csoport végeredménye: 1. (nyolcaddöntős) Stade Rennais FC (francia) 14 pont, 2. (és továbbjutott) Vitesse (holland) 10, 3. Tottenham Hotspur (angol) 7, 4. NS Mura (szlovén) 3

A nyolcaddöntőbe jutásért:
Olympique Marseille (francia)-Qarabag (azeri)
PSV Eindhoven (holland) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli)
Fenerbahce (török)-Slavia Praha (cseh)
Midtjylland (dán)-PAOK (görög)
Leicester City (angol)-Randers (dán)
Celtic Glasgow (skót)-Bodö/Glimt (norvég)
Sparta Praha (cseh)-Partizan Beograd (szerb)
Rapid Wien (osztrák)-Vitesse

a nyolcaddöntős csapatok:
Feyenoord (holland), FC Köbenhavn (dán), Stade Rennais FC, FC Basel (svájci), LASK Linz (osztrák), KAA Gent (belga), AS Roma (olasz), AZ Alkmaar (holland)

Borítókép: Facebook.com/Tottenham Hotspur

Videók