Thorgen Hazard távoli bombájával előnyben Belgium

A portugáloknak több helyzetük volt az első félidőben, mégis hátrányban a címvédő.


A labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntői közül az egyik legjobban várt mérkőzésén Belgium és Portugália együttese találkozott egymással. 

A belga válogatott valamennyi mérkőzését megnyerte a csoportkörben, míg a portugálok 4 pontot szerezve csoportharmadikként jutottak tovább. 

A mérkőzés a várakozásoknak megfelően taktikai csatát hozott az első helyzetre az ötödik percig kellett várni. Sanches ugrott meg, indította Jotát, de nem találta el jól. 

Öt perccel később Eden Hazard lőtt jócskán kapu fölé. 

Az első negyedóra kiegyenlített találkozót hozott, a két helyzeten kívül mezőnyjáték folyt. 

A 22. percben Renato Sanches lőtt jócskán a kapu mellé. 

Három perccel később szabadrúgáshoz jutott Portugália. Ronaldo szabadrúgását védte nagy bravúrral Curtois. 

A 27. percben Palinha lövését védte a kapus. 

Az első fél óra után a portugáloknak volt több helyzetük, de nem tudtak betalálni a kapuba egyelőre. 

Nyolc perccel később Sanches indította Dalot, lövése mellé szállt. 

Három perccel később váratlanul megszerezte a vezetést Belgium. De Bruyne tette le a labdát Thorgen Hazardnak, aki messziről lőtte rá a labdát, amely a sarokba tekerődött. (1-0)

A gól után De Bruyne-val szemben szabálytalankodtak, de Brych nagyon helyesen elengedte, a helyzetből Meunier beadását mentették a védők. 

Borítókép: GettyImages 

 

Videók