Pessina tanítani való góljával vezetnek az olaszok

A walesiek komoly bajba kerülhetnek.


Olaszország megszerezte a vezetést a walesiek ellen az első félidőben.

A már biztos továbbjutó Olaszok úgy léptek pályára, hogy kezdő tizenegyükben nyolc helyen eszközölt változtatást Mancini. Az első kisebb helyzetre a 4. percig kellett várni. Ekkor Bale passzát követően Williams rúgott kapura, ám lövését könnyedén fogta Donnaruma. A 10. perctől felpörögtek az olaszok, többször is eljutottak az ellenfél kapujáig, de befejezéseik nem voltak pontosak. A 15. percben Palmieri távolról próbálkozott, de a walesi hálóőr könnyedén védett. Két minutummal később Pessina akarta bevenni az ellenfél kapuját, de Wardot még a megpattanó labda sem hozta zavarba.

A 24. percben Bernardeschhi indította Belottit, aki kapura lőtt, de nem találta el azt. A walesiek a 27. percben jutottak első komolyabb helyzetükhöz. Egy szögletet követően Gunter fejjel próbálkozott, de a labda a felső léc fölé ment.

A 29. percben a túloldalon alakult ki gólhelyzet Chiesa jobblábasát azonban Ampadu blokkolta a gólvonalon. A 35. percben James lépett oda csúnyán Verrattinak, a játékos azonban szerencsére nem sérült meg és hamar felpattant. Egy perccel később az olasz már egy beíveléssel próbálkozott Bernardeschi lövését azonban blokkolták a walesiek.

A 38. percben megint Verrattit tüntették el, a szabadrúgásba pedig Pessina ért bele ballal, ami gólt ért, így megszerezte az olaszoknak a vezetést.

Az olaszok az utolsó percekben sem csökkentették a nyomást, a 42. percben ismét Pessina került helyzetbe. A szögletet követően Bonucci próbálkozott fejjel, gól azonban ebből sem született.

 

Az utolsó percekben már nem alakult ki jelentős helyzet, a bírók pedig nem látták indokoltnak a hosszabbítást, így 45 perc elteltével 1-0-ás olasz vezetéssel vonultak szünetre a felek.

A csoport másik mérkőzésén a svájciak 2-0-ra vezetnek a törökök ellen.

Borítókép: Chris Ricco - UEFA/UEFA via Getty Images

Videók