Luke megcsinálta a show-t: Vezet Anglia a döntő félidejében

Micsoda kezdés.


Olaszország a selejtezőket is beleszámítva veretlenül jutott be a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi döntőjébe, míg az angolok a selejtezősorozatban kaptak ki legutóbb. A Wembley Stadionban sorra kerülő finálé mindkét résztvevője öt győzelemmel és egy döntetlennel menetelt végig a kontinenstornán.

A 2. percben jött a pofon az olaszoknak, amikor is Luke Shaw remekül érkezett Kieran Trippier beadására, amit remek mozdulattal juttatott a kapuba. Az állás ezzel 0-1.

Harry Kane kiemelkedően jól játszott az első félidőben, volt körülbelül három remek passza ki a jobboldalra, amiből igazán veszélyes helyzetek alakultak ki legtöbbször. Az olaszok nem igazán találták az ellenszert az angolokra, akik rendkívül fegyelmezetten védekeztek, és nem mellesleg gyorsan és jól támadtak.

A 35. percben Federico Chiesa remekül cselezte végig magát, majd eleresztett egy lövést, ami a kapu mellé szállt. 

Egy kaput eltaláló lövés volt az első félidőben, de abból gól is született. A szünetre tehát úgy vonultak le a felek, hogy Anglia 1-0-ra vezetett Olaszország ellen.



 

Borítókép/Fotók: UEFA EURO 2020/Twitter

Videók