Cristiano elfogadná a magyarok elleni vereséget, ha megnyernék az Eb-t

A portugálok nem veszik félvállról a magyarok elleni mérkőzést.


Fernando Santos szövetségi kapitány és Cristiano Ronaldo csapatkapitány is arról beszélt, hogy a címvédő portugál labdarúgó-válogatott első Európa-bajnoki ellenfele, a magyar csapat rendkívül szervezett, így kifejezetten kemény mérkőzést várnak kedden a Puskás Arénában.

"Jól szervezett és szenvedélyes együttes, ebben talán nincs jobb nála. A minőséggel önmagában nem lehet meccset nyerni. Az biztos, hogy riválisunk minden fegyverét beveti majd, legnagyobb erősségük, hogy hátulról gyors akciókat tudnak indítani" - mondta hétfői online sajtótájékoztatóján a 66 éves szakember, akinek kétsége sincs afelől, hogy rendkívül nehéz összecsapás vár a tanítványaira. Fernando Santos szerint semmi jelentősége nincs, hogy a magyarok még sosem győzték le a portugálokat, ugyanis - ahogy fogalmazott - "más évek, más játékosok". Úgy vélte, az a fontos, hogy a magyar válogatott miként futballozott tavaly novemberben a pótselejtező döntőjében, vagy éppen márciusban a lengyelek elleni világbajnoki selejtezőn, illetve néhány napja az írek elleni felkészülési mérkőzésen.

"Azt gondoljuk, minden megvan bennünk, hogy megismételjük a sikerünket. Idén legalább ugyanakkora esélyünk van győzni, mint öt éve, vagy talán még nagyobb is. Összességében hét-nyolc esélyes mellett vannak olyan sötét lovak is, akik szintén meglepetést okozhatnak, mint 2004-ben a végső győztes görögök" - válaszolt a címvédést firtató kérdésekre a szakvezető. Az ötszörös aranylabdás Ronaldo elsők között emelte ki, hogy jó lesz ismét közönség előtt játszani, még akkor is, ha a nézők elsősorban a hazai magyar csapatot támogatják majd. Hozzátette, tökéletesnek tartja, hogy Budapest a 11 rendező közül egyedüliként telt házat is vállalta.

"Bárcsak minden helyszínen lehetséges lenne. Ez jó a szurkolóknak és a játékosoknak is" - jelentette ki Ronaldo, aki szerint már mindenkinek elege van a koronavírus-járványból, amellyel meg kell tanulni együtt élni. Amikor a két csapatnak a 2016-os Eb-n 3-3-as döntetlennel végződött csoportmérkőzéséről kérdezték, úgy felelt, az csak a pályán derül ki, hogy a magyarok és a portugálok jobbak, vagy rosszabbak lettek azóta. A riválist szervezettnek nevezte, amely ellen nehéz dolguk lesz. Saját csapatával kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, ez egy fiatalabb együttes, mint a 2016-os volt.

"Legszívesebben elöl játszom, akár a bal, akár a jobb oldalon, vagy középen. De ez nem fontos, csak a győzelem számít, és hogy segítsem a válogatottat" - mondta saját szerepéről a 36 esztendős Ronaldo, aki szerint ő maga érettebb lett az elmúlt években és éppen ezért nem is foglalkozik a saját jövőjével, hogy hol folytatja a pályafutását, jelenleg kizárólag a címvédés foglalkoztatja.

A Juventus sztárját saját bevallása szerint az sem különösebben érdekli, hogy ő lesz az első labdarúgó, aki az ötödik Eb-jén lép pályára. A magyar-portugál találkozó kedden 18 órakor a 2015-ben Bajnokok Ligája döntőt is vezető török Cüneyt Cakir sípjelére kezdődik a Puskás Arénában.

Borítókép/Fotók: MTI/Illyés Tibor

Videók