Vágott két gólt a Bernabéuban, majd úgy ünnepelt mint CR7

Nagy fazon a Brugge csatára.


A keddi Bajnokok Ligája forduló egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy a Real Madrid labdarúgócsapata 2-2-es döntetlent ért el a belga Club Brugge ellen.

A vendégek már a 39. percben két góllal vezettek, mindkét találatukat a 21 éves Emmanuel Dennis szerezte. A nigériai támadó olyan gólörömöt mutatott be a Santiago Bernabéu stadion közönségének, amit már kismilliószor láttak, ugyanis Cristiano Ronaldo szokásosnak mondható ünneplését utánozta le.

A duplázó támadó a mérkőzés után nyilatkozott is, ahol elmondta, hogy Ronaldo a kedvenc játékosa a világon, és nem örül neki hogy elment Madridból. Dennis, aki a mérkőzés előtt azt mondta, hogy egy tetoválást is csináltat, ha gólt lő a Real ellen, elárulta, hogy csak viccelt, és nem lesz új tetkója a gólok miatt.


Íme az ünneplés:

Fotó: thesportrush.com

Videók