Úsztak a boldogságban a Fradi játékosai

25 éve történt, hogy a Ferencváros kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája főtáblára. Exkluzív interjú a Ferencváros akkori játékosaival.


25 évvel ezelőtt a Ferencváros csapata az 1995/96-os Bajokok Ligája kiírásban egy kisebb csodát vitt véghez azzal, hogy az Anderlecht kiejtésével kvalifikálta magát a BL-főtáblára.

A kerek évfordulót a klub megünnepelte és egész napos programmal várta a szurkolókat a Groupama Arénához, ahol a BL-menetelés játékosaival is találkozhattak a kilátogatók.


Fotó: Sport365/Erdős Géza (A szurkolók Nyilas Elek és Keller József aláírására várnak)

A Fradi az akkori kiírásban olyan csapatokat tudott elhozni az Üllői útra, mint a későbbi BL-győztes Ajax, vagy éppen a rekordbajnok Real Madrid.

A zöld-fehérek felejthetetlen mérkőzéseket vívtak, és tisztesen helytálltak a csoportban, amit a harmadik helyen zártak. 

Stábunk is ellátogatott az Üllői útra, hogy a volt játékosokkal együtt idézzük fel a 25 éves eseményeket.

Telek András szerint ez egy "kis" csapat menetelése volt.

"Egy fantasztikus siker volt. A saját pályafutásomban kiemelkedő, de gondolon nagyjából a többieknek is."

Telek András a 25 éves Fradi BL-menetelésről

Telek András a 25 éves Fradi BL-menetelésről


Zoran Kuntic számára a legkedvesebb emlék a Real Madrid elleni hazai döntetlen volt. 

"Az Ajax ellen mikor kikaptunk 5-1-re, a meccs végén azt hittem, most kész vége, menekülnöm kell Szerbiába mert a szurkolók mérgesek lesznek. De nem. Zúgott a szép volt fiúk!"

Zoran Kuntic a 25 éves Fradi BL-menetelést idézi fel

Zoran Kuntic a 25 éves Fradi BL-menetelést idézi fel


Tobak Csabával - a Fradi múzeum vezetőjével - felidéztük a mérkőzéseket. 

 

Bodnár József a csapat gyúrója Vincze Ottó két gólját nevezte meg, mint felejthetetlen pillanat. 

Bodnár József gyúró a Fradi 25 éves BL-meneteléséről

Bodnár József gyúró a Fradi 25 éves BL-meneteléséről

 


Fotó: Sport365/Erdős Géza

 
Fotó: Sport365/Erdős Géza


Fotó: Sport365/Erdős Géza

Borítókép: facebook/Ferencvárosi Torna Club 

Videók