Szívmelengető történet került elő N'Golo Kantéról

A szerény bajnokról egykori csapattársa mesélt. - TOP5: Ezt is sokan olvasták a Sport365-ön.



A 2021-es Bajnokok Ligája döntőjében a Chelsea 1-0-s győzelmet aratott a Manchester City felett. A sikerben nagy szerepe volt N’Golo Kanténak is. Teljesítményével a francia válogatott labdarúgó kiérdemelte a meccs játékosa címet. A 30 éves játékos gyakorlatilag majdnem mindent megnyert, amit futballban meg lehet, mégis a szerény szó az, ami őt a legjobban jellemzi.

Felipe Saad, aki a Ceanben játszott együtt Kantéval, egyszer meghívta őt a születésnapi bulijára. A francia válogatott játékosa megérkezett a bulira, majd elnézést kért barátjáról, mivel nem tudta mivel lephetné meg őt, hiszen sosem hívták meg még születésnapi ünnepségre.

 


"Születésnapomra elhívtam Kantét, ez egy kis buli volt" - mondta Felipe Saad az Uol Sport brazil outletnek.

„Egyszer csak szégyenkezve érkezett meg, a kezében egy doboz csokoládéval. Elnézést kért az ajándékért, és azt mondta, nem tudta mit vegyen, mert még sosem hívták meg születésnapi partira."

Saad kifejtette, hogy volt csapattársa, aki 2015-ben Caenből a Leicester Citybe távozott, pontosan ugyanolyan a való életben is, mint amilyennek látjuk.

"N'Golonak van a legnagyobb szíve azok közül, akit ismerek, olyan személyiség, amely már nem létezik a futballban" - tette hozzá a 37 éves brazil.

"Ezért van egyhangúság a játékosok között ... az öltözőben ugyanolyan, mint amilyennek ti látjátok a televízióban."

Forrás: sportbible.com

 

Borítókép: Laurence Griffiths/Getty Images

Videók