Simán legyőzte a Basaksehirt a PSG

A botrány miatt elhalasztott mérkőzésnek már nem a továbbjutás volt a tétje.


A várakozásnak megfelelően a Paris Saint-Germain simán legyőzte a török Basaksehirt a labdarúgó Bajnokok Ligája H csoportjának utolsó fordulójában.

A keddről szerdára halasztott mérkőzésnek csak az volt a tétje, hogy csoportelsőként lép-e tovább a PSG, mert az RB Leipzignek a Manchester United elleni, egy nappal korábbi győzelmével már eldőlt, hogy a franciák a nyolcaddöntőbe jutnak, az MU pedig az Európa-ligában folytatja szereplését, míg a török csapat már korábban kiesett.

A párizsi találkozó kedd este a negyedik játékvezető állítólagos rasszista megjegyzése miatt szakadt félbe. A 13. percben a vendégegyüttes másodedzője, Pierre Webo reklamálásért piros lapot kapott a román játékvezetőtől. Ezután a Basaksehir játékosai és stábja azt állította, hogy a negyedik bíró rasszista megjegyzést tett a kameruni szakemberre. Tíz perc vita után mindkét csapat elhagyta a játékteret, a mérkőzés félbeszakadt, a pótlásról, és az új játékvezetői stáb kijelöléséről pedig később döntött az UEFA.

A Paris Saint-Germain - amelynek Löw Zsolt a másodedzője - és a Basaksehir is közleményben erősítette meg, hogy a futballisták azért vonultak le a pályáról, mert a negyedik játékvezető rasszista megjegyzést tett Webóra.

A szerdai pótlást megelőzően a játékosok a rasszizmus elutasítására figyelmeztető pólóban melegítettek, majd a kezdő sípszót megelőzően a játékvezetőkkel együtt féltérdre ereszkedtek.

Maga a találkozó nem sok izgalmat tartogatott, a PSG 5-1-es győzelemmel gálaelőadást rendezett. Ezzel Gulácsi Péter és Willi Orbán csapatát, az RB Lepiziget megelőzve a csoport élén végzett a triplázó Neymar és a duplázó Kylian Mbappé vezérletével. Utóbbi 21 évesen és 11 hónaposan a BL-történetének legfiatalabb játékosa lett, aki eljutott 20 gólig ebben a sorozatban. A rekordot eddig a hatszoros aranylabdás Lionel Messi tartotta, aki 22 évesen és 8 hónaposan érte el ezt a számot.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló:
H csoport:
Paris Saint-Germain (francia) - Basaksehir (török) 5-1 (3-0)

gól: Neymar (21., 38., 50.), Mbappé (42., 62., az elsőt 11-esből), illetve Topal (57.)

A csoport végeredménye:
1. (továbbjutott) Paris Saint-Germain 12 pont
2. (továbbjutott) RB Leipzig (német) 12
3. (El-be kerül át) Manchester United (angol) 9
4. Basaksehir 3
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek.

Később:
D csoport:
Ajax Amsterdam (holland)-Atalanta (olasz) 18.55
Midtjylland (dán)-FC Liverpool (angol) 18.55

A csoport:
Bayern München (német)-Lokomotiv Moszkva (orosz) 21.00
Salzburg (osztrák)-Atlético Madrid (spanyol) 21.00

B csoport:
Internazionale (olasz)-Sahtar Donyeck (ukrán) 21.00
Real Madrid (spanyol)-Borussia Mönchengladbach (német) 21.00

C csoport:
Olimpiakosz (görög)-FC Porto (portugál) 21.00
Manchester City (angol)-Olympique Marseille (francia) 21.00

Borítókép: Yusuf Ozcan/Anadolu Agency via Getty Images
 

Sport365.hu - A negyedik bíró rasszista megjegyzése miatt félbeszakadt a PSG meccse

A H csoport párizsi találkozója azután szakadt félbe, hogy a Basaksehir játékosai a játékvezetővel folytatott hosszú vita végén levonultak a pályáról a negyedik bíró állítólagos rasszista megjegyzése miatt, majd a PSG követte őket. A vita a törökök egyik cserejátékosának kiállítása után robbant ki.

Videók