"Nem számít, hogy a MU játékosai mennyi fizetést kapnak" - Bajnokok Ligája, H csoport

Fatih Terim törökös fanatizmussal látta el játékosait, hazai pályán győzte le a Galatasaray a Manchester Unitedet. A G csoport másik mérkőzésén a CFR Cluj 3-1-es vereséget mért a Sporting Braga csapatára.


Nem várt győzelmet aratott Fatih Terim török alakulata, a Galatasaray a Manchester United ellen, hazai pályán, ezzel versenyben maradva a továbbjutásért. A tréner fontos győzelemnek nevezte a keddi sikert, hozzátéve, hogy ezzel legalább az Európa Liga meglesz.

"Fontos volt legyőzni a Manchester Unitedet, akár tartalékos csapattal jöttek, akár nem.  A legjobb végkifejlet számunkra ez a győzelem.A Kolozsvár is nyert a Braga ellen így 7-7 pontja van mindkét csapatnak, legalább a harmadik hely meglesz, de még elcsíphetjük a továbbjutást érő második helyet is."

Sir Alex Ferguson a vereségtől függetlenül pozitívan értékelte játékosai produkcióját.

"A Galatasaray játékosai kihasználták a haza környezet hangulatát és jó volt a hozzáállásuk. A meccs néhány részében jól játszottunk, de hibáink, amelyektől tartottunk, szintén előjöttek. Ettől függetlenül voltak jó megmozdulásaink, bár nehéz volt ellenük játszani."

A továbbjutás reménye lebeg a kolozsváriak szeme előtt is a Sporting Braga elleni 3-1-es győzelmet követően. A csapat kapusa, Mário Felgueiras szinte biztos abban, hogy ez sikerülni is fog.

"Nálunk mindenki boldog, nincs is okunk másra. Remekül játszottunk,  majdnem tökéletesen, és van esélyünk ejutni a 16 közé. Miért ne lehetnénk biztosak benne, hogy ez sikerülni is fog? Most csak a következő, manchesteri mérkőzésünkre koncentrálunk már. Győzni utazunk oda, mert a labdarúgás nem arról szól, hogy ki mennyi fizetést kap."

A Sporting Braga játékosai ezzel szemben tele vannak keserűséggel. A hálóőr Beto szerint igazából szépen játszott a csapat, de az ellenfél volt hatékonyabb.

"Nagyon csalódott vagyok, mert voltak elvárásaink ezzel a meccsel kapcsolatban, hiszen győznünk kellett volna. Jól kezdtünk, de a hibáink lehetőséget adtak a Kolozsvárnak a győzelemre. A két gyors gól után még szépítettünk, de nem sikerült kiharcolnunk a döntetlent. Ráadásul egy kontrából újabb találatot szereztek, majd Duglaot még ki is állították. Jobb volt a Kolozsvár? Igen, hiszen nyertek. De mi játszottunk jobban, ők hatékonyabban."

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló, H csoport
Galatasaray SK (török) - Manchester United FC (angol) 1-0
Gól: Yilmaz 54.
CFR Cluj (román) - Sporting Braga (portugál) 3-1
Gól: Rui Pedro 7., 15.,, 33. illetve Alan 17.

Videók