Nem csak Ramos fog hiányozni a Liverpool ellen

Varane is kiesett a Királyi Gárdából.


Raphaël Varane, a Real Madrid világbajnok francia labdarúgója koronavírusos fertőzése miatt nem léphet pályára kedden (ma) este a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán, a Liverpool elleni hazai találkozón.

A spanyol gárda kedden, a honlapján közölte, hogy Varane a reggeli mintavétel során szolgáltatott pozitív tesztet.

A 13-szoros BEK/BL-győztes alakulat így kezdő belső védői nélkül kénytelen kiállni a Pool elleni hazai összecsapásra, miután a csapatkapitány Sergio Ramos sérülés miatt hiányzik.

Utóbbi esetében még a jövő szerdai visszavágón való játék is erősen kérdőjeles, de egyelőre Varane-nal kapcsolatban sem tudni, mikor lesz újra bevethető.

Zinédine Zidane vezetőedző a madridi védelem tengelyében a Nacho Fernández, Eder Militao kettősnek szavazhat bizalmat.

Borítókép: Angel Martinez/Getty Images

Sport365.hu - "Ramos remek focista, de nem tetszett, amit azon az éjszakán tett"

Jürgen Klopp ragaszkodik ahhoz, hogy nem a bosszú vezérli majd őket a Real Madrid elleni BL találkozón. A Vörösök 2018-ban a Bajnokok Ligája döntőjében szenvedtek vereséget a spanyol gárdától. A két csapat pedig azóta nem is találkozott egymással.

Videók