Mourinho: Mi nem egy versenyképes csapat vagyunk jelenleg

A portugál szakvezető a sérült játékosokat hiányolja a csapatából.


José Mourinho, a Tottenham Hotspur vezetőedzője sérült játékosai miatt kesereg, miután csapata kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének idegenbeli visszavágóján is kikapott a kapuban Gulácsi Péterrel felálló Leipzigtől.

Az angolok 3-0-ra maradtak alul Lipcsében, így a németek kettős győzelemmel és 4-0-s összesítéssel jutottak a negyeddöntőbe. A portugál szakvezető a visszavágón is több alapemberét - Kane-t, Sissokót, Szont - nélkülözte sérülés miatt, ami megítélése szerint eleve behatárolta a lehetőségeiket.

"Mi nem egy versenyképes csapat vagyunk jelenleg, hanem labdarúgók egy csoportja, akik játékra alkalmas állapotban vannak, és belőlük próbáltunk meg csapatot alkotni" - mondta Mourinho.

Kiemelte: mivel nincsenek támadóik, nem jelentenek veszélyt az ellenfél számára, ami roppant kényelmes helyzetbe hozza a riválist.



"Az összes lipcsei cserejátékos az én csapatomban játszott volna ma" - hangsúlyozta.

A mérkőzéssel kapcsolatban megemlítette: hibáikat azonnal góllal használta ki a középpályán nagyon intenzív, a támadósorban kimondottan gyors Leipzig, onnantól kezdve pedig végképp nehézzé vált számukra minden. Hozzátette: "nagyon, nagyon nehéz" lesz kiharcolniuk, hogy a következő BL-idényben is elindulhassanak. A Spurs jelenleg a nyolcadik a Premier League-ben, hétpontos hátrányban a BL-részvételt érő negyedik helyezett Chelsea-től.

A lipcseiek trénere, Julian Nagelsmann nyilatkozatában elmondta: nagyon örül a továbbjutásnak, annak pedig különösen, hogy azt teljesen megérdemelten érték el.

"A párharcban négy gólt szereztünk, miközben egyet sem kaptunk. Jobbak voltunk a Tottenhamnél, és a visszavágón is mi voltunk a jobb csapat" - utalt az előző BL-idény döntősének kiejtésére a 32 éves szakember.

A lipcsei mérkőzés hőse a csapatát az első félidőben kétgólos előnyhöz juttató hazai kapitány, Marcel Sabitzer volt, aki első osztrák labdarúgóként tudott duplázni a BL kieséses szakaszában.

"Nagyon szórakoztató volt, egy este a történelemkönyvek számára. Alighanem nagyon nehezen jön majd álom a szememre, annyi gondolat kavarog majd a fejemben" - mondta.

A magyar válogatott Gulácsinak kevés dolga volt a keddi meccsen, a Spurs játékosai nem jelentettek komoly veszélyt a kapujára.

A negyeddöntő sorsolását március 20-án tartják, a párharcok első mérkőzését április 7-8-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik. 

Borítókép: Roland Krivec/DeFodi Images via Getty Images

Sport365.hu - Gulácsiék átrohantak a tavalyi döntősön

3-0-ra győzött az RB Leipzig a Tottenham ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. Győzelmével a magyar válogatott kapust is soraiban tudó együttes 4-0-s összesítéssel jutott tovább. Alig 11 percet kellett várni az első gólra. Sabitzer indította Laimert, aki jobbal adta középre a labdát, amit Timo Werner 12-ről Dierbe lőtt, de sikerült visszaszereznie a kipattanót, amit aztán Marcel Sabitzernek passzolt, aki jobbal lőtt a jobb alsóba.

 

Videók