Mahrez találatával vezet a Manchester City az első félidőben

Pep Guardiola csapata összesítésben már két góllal vezet.


A labdarúgó Bajnokok Ligája első elődöntőjének visszavágóján a Manchester City és a PSG találkozott egymással.

A mérkőzésen extrém időjárás volt, hiszen hóesésben kellett játszania a csapatoknak.

Az első mérkőzést Pep Guardiola csapata 2-1-re nyerte. 

A találkozót a farncia csapat kezdte erélyesebben, Neymar lövését kellett blokkolnia a Manchester City védőinek. 

A 6. percben egy beadást követően Zinchenko vállára pattant a labda. A játékvezető először büntetőt akart ítélni, de a VAR segítsége után szabadrúgást ítélt kifelé. 

Négy perccel később megszerezte a vezetést a Manchester City.

Éderson indította Zinchenkót, középre adta, ahol De Bruyne érkezett. Az ő lövését még blokkolták, de a kipattanóra Mahrez érkezett, aki már nem hibázott, így 11. percben összesítésben már két góllal vezettek az angolok. (1-0)

A gól után felpaprikázódott a mérkőzés, negyedóra után egy ordító PSG helyzet maradt ki. Neymar beadását Marquinhos fejelte a kapufára. 

Három perccel később egy eladott labda után Di Maria próbálta meglepni a kint álló Édersont, de a lövése centikkel kapu mellé ment. 

A mérkőzés első félidejének feléhez érve a PSG-nek több helyzete volt, de gólt nem tudott szerezni.

Fél óra elteltével De Bruyne próbálkozott kapura lövéssel, ám az kapu fölé szállt. 

Öt perccel később a PSG is megvillantotta tudását. Herrera lövése szállt nem sokkal kapu fölé. 

Az utolsó tíz percben Mauricio Pochettino tanítványai megpróbáltak gólt szerezni, de nem tudtak betalálni.

Az első félidő hosszabbításában Mahrez került nagy helyzetbe, de lövését Navas bravúrral védte, a kipattanót pedig Bernardo Silva lőtte kapu mellé. 

A szünetben Manchester City-PSG 1-0, összesítésben 3-1-es eredménnyel továbbjutó a Manchester City. 

Borítókép: Jan Kruger - UEFA/UEFA via Getty Images

 

Videók