Litván vagy északír ellenfele lehet a második körben az FTC-nek

Továbbjutás esetén hazai pályán kezdenék a második selejtezős párharcot.


Amennyiben az első fordulót sikerrel veszi, akkor a második körben a litván Zalgiris Vilnius vagy az északír Linfield vár a Ferencvárosra a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Az európai szövetség (UEFA) szerdai, nyoni sorsolásán az is kiderült, hogy az előző kiírásban csoportkörös zöld-fehérek hazai pályán kezdik majd ezt a párharcot is.

Az FTC július 6-7-én és egy héttel később az előselejtező győztesével kezdi a sorozatot, majd továbbjutás esetén 20-21-én és egy héttel később a most kisorsolt ellenfél következhet. Az első párharc vesztese a most debütáló Konferencia Liga, míg a másodiké az Európa-liga selejtezőjébe kerül át. A BL-főtábla eléréséhez négy kört kell mennie a magyar bajnoknak.

Borítókép: Alex Livesey - UEFA/UEFA via Getty Images

Videók