Koronavírusos a Bayern sztárja, nem játszhat az Atlético ellen

Serge Gnabry egyelőre tünetmentes.


 

 

Serge Gnabry, a címvédő Bayern München egyik legjobbja elkapta a koronavírust, így biztosan nem játszhat az Atlético Madrid ellen szerdán, a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

A bajor klub azt közölte, hogy a német válogatott támadó kedden délelőtt még társaival edzett, majd ezt követően pozitív lett a tesztje. A németek jelezték azt is, hogy Gnabry jól érzi magát és házi karanténba került, csapattársaira pedig szerda délelőtt újabb teszt várt.

A spanyol együttes elleni hazai mérkőzés sorsa délutánig kissé bizonytalan volt, aztán az európai szövetség (UEFA) egyik szóvivője a dpa hírügynökségnek jelezte, hogy a találkozót a tervek szerint meg lehet tartani.

A szóvivő további részleteket nem közölt, így azt sem, hogy a müncheniek legfrissebb tesztjei milyen eredményt hoztak.

Az UEFA előírása szerint a jelenlegi helyzetben a meccseket le kell játszani, ha egy-egy csapat ki tud állítani 13 egészséges futballistát.

A 25 éves Gnabry alapember a münchenieknél, együttese eddigi mind a négy bajnokiján kezdőként lépett pályára és a német válogatottban is szerepelt a múlt keddi, Svájc elleni Nemzetek Ligája-meccsen.

Borítókép:  M. Donato/FC Bayern via Getty Images

Videók