Klopp örül, hogy a Barcelonával játszhatnak

De még van előtte teendő.


Jürgen Klopp nagyon örül annak, hogy csapata, a Liverpool a Barcelonával mérkőzhet a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, de még nem ezzel foglalkozik.
"Vasárnap Cardiffban játszunk, amikor holnap felébredek, százszázalékosan ezzel foglalkozom, és egyelőre nem a Barcelonával" - mondta a szerdai, portói találkozót követő sajtótájékoztatón.
(Photo by Craig Mercer/MB Media/Getty Images)
 
A Liverpool a hazai pályán aratott 2-0-s győzelme után az idegenbeli visszavágón 4-1-re nyert, ezzel egymás után másodszor jutott be a BL legjobb négy csapata közé.
"Természetesen nagyon-nagyon boldog vagyok. Voltak lehetőségeink, aztán gólt is szereztünk, a második félidőben pedig világossá vált, hogy a Porto nem képes végig fenntartani játéka színvonalát" - vélekedett.
A német tréner a 6-1-es összesítést túlzónak érezte, akárcsak Sérgio Conceicao, a portugálok vezetőedzője.
(Photo by Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images)

"Úgy vélem, ez nem igazságos. Nem érdemeltünk kétgólos vereséget az Anfield Roadon, ezúttal pedig úgy készültünk, hogy lehetséges a továbbjutás, megvolt a helyes stratégiánk, jól is kezdtünk minden szinten, de amikor az ellenfél bejutott a tizenhatosunkra, mindig gólt is szerzett" - értékelte a mérkőzést.
Conceicao azon kesergett, hogy a Liverpoolnak mindössze négy kapura tartó lövése volt, és azokból mindig be is talált. Ez - amint azt ugyanakkor elismerte - jól érzékelteti az angol csapat kvalitását.
"Többet érdemeltünk, a közönség is többet érdemelt, ezzel együtt jó képet mutattunk a portugál labdarúgásról. Nagyszerű szereplésünk volt a sorozatban, nem fogjuk elfelejteni ezt az idei menetelést" - tette hozzá. 

Videók