Így buzdítják csapatukat a Bayern München 2013-as hősei

Az egykori játékosok is nagyon drukkolnak azért, hogy 7 év után ismét sikerüljön elhódítani a BL-trófeát a német együttesnek.


Szívmelengető videóval üzentek a Bayern München egykori játékosai a ma esti BL-döntőre készülő német csapatnak. A müncheni gárda korábbi sztárjátékosai közül többen feltűnnek az összeállításban és jókivánságaik mellett azt is megosztják társaikkal nekik milyen élmény volt a Bajnokok Ligája-cím megszerzése.

A BL-trófeáért harcba szálló csapatnak Dante, Schweinsteiger, Ribéry, Robben Lahm, Tymoschuk, Mandzukic, Gomez és Starke is mondott néhány biztató szót.

Dante nem csak sok szerencsét kívánt az együttes tagjainak, hanem gratulált is az eddig mutatott teljesítményükhöz. Ezt követően azt is elmondta a BL-döntő megnyerése élete legszebb élménye volt. Schweinsteiger viccesen megjegyezte, hogy reméli a fiúk jól aludtak és a reggelijük is finom volt, egyúttal pedig  kezét a szívére téve kívánt sok sikert a fináléhoz.

Ribéry szinte önkívületi állapotban üvöltötte a kamerába, hogy hihetetlen amit eddig elértek, míg Robben megfontoltan beszélt arról, hogy grandiózus ahová ez a csapat az idén eljutott. A holland hozzátette azt is, nagyon bízik a srácokban.

A Bayern München ma este 9-kor lép pályára a Bajnokok Ligája fináléjában a francia PSG ellen. A 2013-as csapatból pedig jó páran ma is ott lesznek majd a döntőben.

Borítókép: Alex Grimm/Getty Images

 

 

Videók