"Ez U10-es futball. Arról, hogy a védelem mit csinált, fogalmam sincs"

Solskjaer szerint megbocsáthatatlan az MU isztambuli védekezése.


Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője megbocsáthatatlannak nevezte együttese védekezésben mutatott teljesítményét a török Basaksehir elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen, melyet nagy meglepetésre 2-1-re elveszített az angol gárda.

A norvég szakember azért háborgott a meccs után, mert tanítványai óriási hibák után kapták mindkét gólt, a 12., majd a 40. percben.

"Az elsőnél kisszögletet végeztünk el és teljesen elfeledkeztünk az elöl álló csatárukról. Ez egyszerűen megbocsáthatatlan. A saját szabályainkat sem tartjuk be, ez az én felelősségem - kesergett Solksjaer. - Ezen a szinten egyszerűen nem látni ilyen gólokat. Amikor mégis ilyeneket hibázol, nagyon megnehezíted a dolgod."


(Kép: Ahmad Mora/DeFodi Images via Getty Images)

Az első hazai találatnál Demba Ba egy előre vágott labdával úgy ugorhatott ki a saját térfeléről indulva, hogy 10-15 méteres körzetében nem volt manchesteri futballista, majd a második Basaksehir-gól előtt Juan Mata vesztett labdát a saját térfelén.


A csapat korábbi klasszisa, a szakkommentátorként dolgozó Paul Scholes még a trénernél is élesebb kritikát fogalmazott meg:

"Ez U10-es futball. Arról, hogy a védelem mit csinált, fogalmam sincs. Az a gól komikus volt, megmosolyogtató" - mondta az egykori kiváló középpályás.

A Manchester United a váratlan vereség ellenére vezeti csoportját, köszönhetően a Leipzig elleni, múlt heti kiütéses győzelemnek. Ugyanakkor az isztambuli kudarc után a Paris Saint-Germain-t legyőző lipcseiek pontszámban beérték az angol csapatot, melynek a harmadik PSG-vel és a Basaksehirrel szemben három pont az előnye.

Kép: Getty Images

Sport365.hu - Van Persie: a Manchester United megszegte Ferguson aranyszabályát

Robin van Persie szerint a United megsértette a legendás edző, Sir Alex Ferguson aranyszabályát, miszerint mindig többet kell futni, mint az ellenfél. A Manchester United visszatérése a legrangosabb európai kupasorozatba remekül sikerült, hiszen 2-1-re legyőzték a tavalyi döntős Paris Saint-Germain csapatát, míg a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig felett 5-0-ra diadalmaskodtak.

Sport365.hu - Nem elég a kínos vereség, még a Twitteren is nagyot bakizott a United

Mint arról korábban már beszámoltunk a török Basaksehir 2-1-re legyőzte szerdán a játéknap előtt százszázalékos Manchester Unitedet a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában. Ugyan a MU három forduló után továbbra is a H-csoport élén áll, de az Isztambulban elszenvedett vereségük komoly aggodalmakra ad okot.

Videók