De Bruyne: nem a BL döntő eredménye határozza meg a karrierem

A Manchester City futballistája magabiztosan áll a szombati fináléhoz.


 Remek szezonja van Kevin De Bruyne-nek, aki idén már két kupát a magasba emelhetett, de feltett szándéka ugyanezt tenni a Bajnokok Ligája serlegével is. A szombati döntőt megelőzően elmondta egy sajtótájékoztatón, hogy egyszerűen csak élvezniük kell az egészet, és nem az határozza meg a karrierjét, hogy alakul az istanbuli éjszaka.

„Segítene? Persze. De nem a BL döntő eredménye határozza meg a karrierem. Nagyjából 700 meccset játszottam. Nagyon jól teljesítettünk. Szerepeltünk már rengeteg negyed és elődöntőben, két döntőben. Az esetek legnagyobb többségében ott voltunk a végjáték közelében.”

„Meg akarom nyerni a Bajnokok Ligáját és triplázni. Élveznünk kell a hetet és remélhetőleg a legjobbunkat tudjuk nyújtani majd.”

Amennyiben sikerülne felülniük Európa trónjára, a városi rivális United után ők lehetnének a második klub Angliában, ami összehozza ezt. Tavaly a Liverpoolnak akár négy serlege is lehetett volna, de az utolsó bajnoki fordulóban a City 2-0-ról fordított az Aston Villa ellen, Párizsban pedig Courtois bravúrjai ütötték el őket a történelmi tettől. Kérdés, az Inter mihez tud kezdeni Guardiola tanítványaival.

Borítókép: Getty Images Europe /  James Gill - Danehouse

Videók