BL: középszerű játékkal nyert a Bayern a BATE elleni égés után

Thomas Müller tizenegyesével győzött 1-0-ra idegenben a Bayern München a Lille csapata ellen kedden a BL 3. játéknapján. Vereség után így újra nyertek a németek.


Az F csoportban a Lille fogadta a Bayern München alakulatát, a németek pedig a 20. percben egy tizenegyessel jutottak vezetéshez, a megszerzett 1-0-s előnyt pedig meg is őrizték a találkozó végéig, így a müncheniek gyűjtötték be a három pontot. Toni Kroos, a Bayern középpályása szerint a győzelemmel elégedett lehet a csapat, mégha többeket meg is lepett játékuk.

Természetesen játszhattunk volna jobban is, de a BATE elleni vereség után mindenképpen győznünk kellett. Jól teljesített a Lille, sokat cselezgettek, mi azonban meg tudtuk szűrni a játékukat, és így megérdemelten nyertünk. Ezt követően majd két hazai meccsünk lesz, amin nem kérdés, hogy újra győztünk kell” – tette hozzá Kroos.

Toni Kroos-szal azonban nem teljesen ért egyet az alakulat vezetőedzője, Jupp Heynckes.

Az 1-0-s vezetés mindig rendkívül veszélyes, különösen úgy, hogy a Lille folyamatosan igyekezett egyenlíteni. Nem játszottunk jól, az viszont igaz, hogy küzdöttünk. Ezen a szinten viszont ez a középszerű játék kevés” – fejtette ki Heynckes.

A Lille részéről Salomon Kalou értékelte a találkozót, a támadó pedig elárulta, hogy valami hiányzott a játékukból és ezért nem sikerült jól számukra a mérkőzés.

Jól kezdtünk, de szerencsétlenségünkre a tizenegyes megváltozatta a játékunkat. Ezt követően próbáltunk az eredmény után futni, igyekeztünk hozni a formánkat, és reménykedtünk a pontszerzésben, de végül, mivel a Bajnokok Ligája sorozatban nincs kellő rutinunk, kikaptunk. Most már a csak következő meccsre koncentrálunk” – szögezte le Kalou.

Rudi Garcia, a Lille vezetőedzője véleménye viszont, hogy csapata mindent beleadott a tegnapi meccsbe.

Mindent beleadtunk, de sajnos nem sikerült elegendő helyzetet kialakítanunk. Tudtuk, hogy nagyszerű csapat a Bayern, amely könnyen életveszélyes akciókat dolgozhat ki. A vereség után pont nélkül is úgy látjuk, hogy továbbjuthatunk esetleg másodikként, de rendkívül kemény feladat lesz ez számunkra” – tette hozzá Rudi Garcia.

A Lille ezzel egyetlen 0 pontosként az F csoportban az utolsó, míg a Bayern hat ponttal a harmadik, igaz előtte a BATE Boriszov és a Valencia is hatpontos.

Videók