„A jövő szerdai visszavágó olyan lesz, mint egy döntő”

Zidane örül, hogy van még esélyük.


Zinedine Zidane, a Real Madrid trénere örömét fejezte ki, hogy még maradt esélyük a továbbjutásra a két csapat kedd esti 1-1-es döntetlenje után a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcában.

Zidane kiemelte, a játékosaival együtt örülhetnek annak, hogy még maradt esélyük a fináléba kerülésre.

"Az első 25-30 percben kicsit szenvedtünk, de utána sikerült javulnunk, a második félidőben pedig jobbak voltunk a Chelsea-nél, és irányítani tudtunk" - foglalta össze a látottakat a francia edző, aki a riválist is megdicsérte. "Alapvetően jók vagyunk abban, hogy letámadjuk az ellenfelet a saját kapujának közelében, de a Chelsea most kiválóan játszott, és fel tudta venni velünk a versenyt. A legutóbbi 21 meccsükből 16-ot hoztak le kapott gól nélkül, és most bebizonyították, hogy miért, valamint azt is, hogy nem véletlenül jutottak el a BL-elődöntőig" - mondta Zidane.


Fotó: DAX Images/NurPhoto via Getty Images

Thibaut Courtois, a Real belga válogatott kapusa elismerte, hogy kedden az angolok voltak a jobbak, de kiemelte, Londonban ők is képesek lesznek nyomás alá helyezni a riválist.

"Agresszívabbak és intenzívebbek voltak mint mi, tulajdonképpen ők kezdték úgy a meccset, ahogyan mi akartuk" - nyilatkozta Courtois, hozzátéve, hogy nem jó időpontban kapták az első gólt, de utána képesek voltak összekapni magukat és a második félidő már kiegyensúlyozottabb volt. "Ez az 1-1-es döntetlen azt jelenti, hogy a jövő szerdai visszavágó olyan lesz, mint egy döntő, de nem hiszem, hogy az 0-0-val ér majd véget. Ha a Chelsea visszaáll, és ránk vár majd, akkor nagy hibát követhet el" - jelentette ki a kapus.

Borítókép: Helios de la Rubia/Real Madrid via Getty Images

Videók