Sergio Ramos döntött, szeretne végre hazatérni

A spanyol bekk nem a szaúdiaknál, vagy az MLS-ben szeretne levezetni, hanem ott, ahol első sikereit elérte.


 Sergio Ramos pár héttel ezelőtt bejelentette, hogy két év után elhagyja a PSG csapatát. A Real Madridnál lehúzott 16 szezont követően új ingerekért ment Párizsba, azonban elég időt töltött ott ahhoz, hogy ismét „új” csapatot keressen.

Ramost több szaúdi klub is felkereste, azonban a spanyolnál teljesen mások a prioritások. José Manuel Garcia spanyol újságíró szerint a 37 éves védő úgy döntött, szeretne hazaköltözni Spanyolországba és a Sevilla csapatánál levezetni.

A hírek szerint már egykori csapattársával, a szintén válogatott Jesús Navassal is közölte döntését, miszerint ott szeretne visszavonulni, ahol karrierje kivirágzott.

Az Estadio Deportivo azonban úgy tudja, a Sevillának meg kell válnia egy védőtől, mielőtt Sergio Ramos felé fordítják figyelmüket.

Fotó: Fran Santiago/Getty Images

 

Videók