Pár hete még a Barcelonához dörgölőzött, most a Real Madrid „álmai klubja”
A Real Madrid a hírek szerint érdeklődik a Leverkusen balhátvédje, Alejandro Grimaldo iránt.
A spanyol védő nyáron csatlakozott a királyiak által szintén figyelt Xabi Alonso alakulatához, miután lejárt a szerződése a Benficánál.
Grimaldo remekül mutatkozott be a németeknél, hamar felvette az iramot és az edző is egyből bizalmába fogadta.
Most Ekrem Konur, az elismert transzferguru számolt be arról, hogy a Real Madrid akár – Xabi Alonsóval együtt – megszerezné.
Grimaldo részéről nem kellett sokáig várni arra, hogy reagáljon a pletykákra:
„A Real Madrid a világ egyik legjobb csapata, egy olyan klub, ahol minden játékos szívesen játszana. Én viszont jelenleg a Leverkusen játékosa vagyok.”
A 28 éves játékos a La Masián, a Barcelona akadémiáján nevelkedett, de a nagyok közt nem volt lehetősége bemutatkozni. Az első komoly lehetőséget a Benfica adta meg neki, ahol pályafutása nagy részét töltötte.
A spanyol válogatottban való debütálása még várat magára, de az U21-es csapatban kétszer is pályára lépett.
Fotó: Marius Becker/picture alliance via Getty Images