Ismét a Manchester Cityből igazolna az Arsenal, őt nézték ki

Korábban Gabriel Jesus és Oleksandr Zinchenko már pirosba öltözött.


Úgy tűnik, Mikel Arteta nem teljesen tud elszakadni egykori kollégáitól. Azt követően, hogy két játékost már át csábított Londonba, újabbat édesgetne át a Manchester City csapatától. Igaz a helyzet ezúttal egy kicsit komplikáltabb, mert Joao Cancelo épp a Bayern Münchennél játszik kölcsönben a szezon végéig.

Az angol bajnoki címvédő által kért nagyjából 70 millió eurós összeget szinte mindenki soknak tartja, viszont mivel állítólag a portugálnak nincs jövője náluk, ezért a kölcsönadás jelenthet megoldást. Ez már a bajoroknak is ízlene, azonban érthető módon több másik klub is feltette a kezét, mondván: így már minket is érdekel a lehetőség.

 

 

A Barcelona mellett az egyik ilyen együttes a már említett Arsenal, ami úgy véli, a bal és jobb szélen egyaránt bevethető szélső illeszkedne a taktikai rendszerükbe, írja a 90min oldala. Igaz, az említett együttesek mellett a Bajnokok Ligájában idén is győzelmi ambíciókkal rendelkező Real Madrid is nézelődik a piacon, ők Dani Carvajalt tudnák tehermentesíteni Cancelo játékjogának megszerzésével.

Borítókép: Getty Images Europe / Robbie Jay Barratt - AMA

Videók