Ten Hag: Sz*r szezon volt, de minden borzalom ellenére FA-kupa döntőt játszhatunk
Erik ten Hag magabiztosan nyilatkozott a holland Voetbal International-nek adott exkluzív interjújában.
„A tulajdonosok közvetlenül nekem mondták, hogy velem képzelik el a csapat újjáépítését. Mindent le fognak cserélni, de engem nem. Néhány projekt már el is kezdődött, a carringtoni edzőközpont teljesen le lesz rombolva és új komplexum épül helyette.” – kezdte a holland.
— (@TenHagBall_) May 25, 2024
Az edző természetesen csapata szezonbéli teljesítményére és a sérüléshullámra is kitért.
„Nem is olyan rég a tizenötödik különböző belső védő párost kellett pályára küldenem, és összesen harmincháromszor volt különböző összetételű a védősor.” – panaszkodott.
A mester szerint a Casemiro és Hojlund-féle kulcsjátékosok többszöri sérülése nagyban befolyásolta a csapat állandóságát.
Ten Hag azt is kiemelte, szürreálisak voltak az elvárások a klubbal kapcsolatban.
„A Manchester United tizenegy éve nyert utoljára bajnokságot és mégis azt várják tőlünk, hogy minden meccset megnyerjünk és a legmagasabb szintű csapatokkal versenyben legyünk. A klub erre jelenleg nem áll készen.”
A tréner elmondása szerint a médiában is nyomást helyeznek a Unitedre.
— (@TenHagBall_) May 25, 2024
„Az angol sajtó és tv-k szakértői nagyot akarnak mondani, meg akarják mutatni, mennyire megérik a pénzüket, a United ezért is könnyű préda nekik. Anglia és a világ egyik legjobb csapata vagyunk, imádnak, vagy utálnak, de nincs középút.” – tette hozzá.
„Tavaly ugyanezek az emberek dicsértek meg, akik most hétről-hétre belém állnak. Az előző szezonban kvázi vízen tudtam járni, most pedig én vagyok a legrosszabb menedzser a ligában.”
Új igazolásokra is égető szükség van ten Hag szerint.
„Ha sikerül igazolni egy csatárt, egy középső-középpályást és Varanet is tudjuk pótolni, akkor újra jól fognak kinézni a dolgok.” – mondta.
Mindent összevetve ten Hag azért a realitás talaján maradt:
„Hadd tisztázzam. Rossz, sőt, sz*r szezon volt, de minden borzalom ellenére ismét FA-kupa döntőt játszhatunk."
Amennyiben igazak a pletykák, hogy ten Haggal már pénteken közölték a menesztését, ebből az interjúból nem ezt lehet leszűrni.
(Borítókép: X)