Ten Hag miatt kitiltotta az újságírókat a United
A Manchester United kitiltotta a Mirror Footballt és három másik újságot Erik ten Hag sajtótájékoztatójáról a Chelsea elleni szerdai Premier League összecsapás előtt.
A Mirror Football és három másik lap is eltiltást kapott Erik ten Hagtól a Vörös Ördögök Chelsea elleni összecsapását megelőző sajtótájékoztatójáról.
A United szerdán fogadja a Kékeket, akik jelenleg a hetedik helyen állnak a Premier League-ben. A Mirror Football hétfőn exkluzív módon leplezte le, hogy Ten Hag az öltözőben lázadással néz szembe, mivel a csapat több tagja is kiábrándult a szakember munkájából.
A klub egyik szóvivője azt állította, hogy a kitiltást az említett eset eredményezte. A Vörös Ördögök eddig borzasztó szezont produkálnak, kikaptak a Ligakupában, és a Bajnokok Ligájában is a kiesés szélén állnak jelenleg.
Ten Hag csapata szombaton újabb mélypontra került, amikor is fájó vereséget szenvedtek a Newcastle ellen, és így már öt ponttal le vannak maradva a legjobb négy helyezett mögött. Az United menedzsere elismerte, hogy csapata teljesítménye nem volt elég jó, de bízik abban, hogy a játékosai képesek lesznek megfordítani a formájukat.
A Manchester United szerdán este 21 óra 15 perckor lép pályára a Chelsea ellen az Old Traffordon.
Borítókép: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images