„Teljességgel ízléstelen” – keményen kritizálta az Arsenal edzőjét az angol legenda

Michael Owen szerint kínos és szégyenletes Arteta viselkedése.


Elszenvedte első vereségét a Premier League új idényében az Arsenal, a londoni együttes a Newcastle otthonában maradt pont nélkül.

Az egygólos hazai győzelmet hozó találkozót követően Mikel Arteta, a vendégcsapat vezetőedzője a játékvezetőt, Stuart Attwellt és a VAR-t szidta, a klub pedig hivatalos közleményben állt ki a menedzser mellett.

Ezt nem hagyta szó nélkül a korábbi válogatott futballista, Michael Owen. A többek között Liverpoolban és Newcaste Unitednél is megfordult támadó szerint ez a mérkőzés látványos volt, két topcsapat küzdött meg egymással. Az egyetlen (az ő szavaival élve) „kínos és szégyenteljes” dolog Mikel Arteta viselkedése volt.

Owen úgy véli, ez „gyakori eset, ami jobban árt a játéknak, mint bármilyen hibás döntés.”

„Az, hogy a klubja most közleményt ad ki, amelyben a bíráskodás színvonalát kifogásolja, gyenge és sajnos egy Arsenal-szintű csapatnál teljességgel ízléstelen.” - tette hozzá.

A héten az Arsenalra és a Newcastle-re is BL-mérkőzés vár.

Borítókép: Stu Forster/Getty Images

Videók