Scholes: Veronnal játszani kész katasztrófa volt!

A Manchester United legendája elárulta, kivel volt a legrosszabb megosztani a vörösök középpályáját.


 Juan Sebastian Veront a világ egyik legjobb középpályásaként tartották számon, amikor 2001-ben 28,1 millió fontért szerződtette a Manchester United a Laziótól.

Hiába volt azonban pályafutása csúcsán Manchesterben, sosem találta a helyét a ködös szigetországban. Két évre rá feláron passzolták tovább a Chelsea-nek, régi formáját azonban sosem tudta visszanyerni, 2007-ben pedig visszatért nevelőklubjába, az Estudiantesbe.

Paul Scholes most elárulta, hogy minden technikai képessége ellenére sosem tudott jó párost alkotni Veronnal, mivel játékstílusuk túlságosan hasonló volt.

„Játszottam Nicky Buttal, Roy Keane-nel, Michael Carrickkel. Mindegyikőjükkel imádtam a pályán lenni. Nekem olyan játékosra volt szükségem magam mellett, aki ki tudta venni a szerepét a védekezésből is, nem szerettem azokat, akik támadószelleműek voltak.”

„Én és Veron katasztrofálisak voltunk együtt. Nem működött… Két olyan srác voltunk, akiket nem érdekelt a védekezés és nem voltunk jók a védekező szerepkörökben.”

„Jobban szerettem a korábban említett srácokkal játszani, mert ők inkább voltak védekező típusúak, ismerték a védekező-középpályás posztját.” – mondta Scholes a The Overlap-nek.

Fotó: Neal Simpson/EMPICS via Getty Images

 

Videók