Richarlison: nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy hazudnak rólam

A brazilt felbosszantották a róla szóló hírek.


A Tottenham játékosa, Richarlison cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint ultimátumot adott volna csapatának Antonio Contével kapcsolatban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, számos sajtóorgánum írt arról, hogy a Tottenhamnél több játékos is azzal fenyegetőzött, elhagyja a klubot, ha a vezetőség nem távolítja el a csapat kispadjáról Antonio Contét. Ezen labdarúgók közt állítólag ott volt Richarlison is, aki korábban többször kritizálta a szakembert azért, mert kevés játékidőt szánt neki. A brazil most közösségi oldalán cáfolta az ultimátumról szóló híreket.

„Az, hogy játékosként megkérdőjeleznek és kritizálnak az erőfeszítéseim miatt, a futball része, és ezt megértem. De azt, hogy hazudnak rólam, azt nem fogadom el! Mindig is nagyon tiszteltem Contét és az összes edzőmet” – írta Twitterjén.

„Sokat segített nekem, amikor a Spurshez kerültem, és amikor problémánk volt, azt beszélgetéssel és profizmussal megoldottuk. És ezt ő is megerősítheti."


„Nem voltam lázadtam a vezető ellen, épp ellenkezőleg tettem. Sajnálom, hogy nem tudtam teljesíteni azt, amit elvárt tőlem, és nem tettem eleget azért, hogy maradjon” – tette hozzá.

Richarlison 27 meccsen két gólt és négy gólpasszt jegyzett a Tottenham színeiben. Szerződése 2027 nyaráig szól.

 

Borítókép: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images

Videók